Olvasonaplo

Várólistám 2012 Elolvastam: 2011. december 18., vasárnap

Tavaly majdnem lemaradtam a saját játékomról a szervezés közben elfelejtettem a saját listámat összeválogatni. S ugyan még nem vagyok kész vele (3 és fél könyv vissza van, de optimista vagyok), már kitaláltam, hogy mik kerülnek a 2012-ben elolvasandó hátralékaim közül a tucatba.

Tudom, hogy tavaly mindenki nagy elánnal vágott bele a játékba, amint összeállították a jelentkezők a listájukat, polcukat azonnal azokat a könyveket szerették volna olvasni, amiket kiválasztottak a játék miatt. Aztán a lelkesedés lanyhult, a könyvek megint csak egyre hátrébb kerültek az olvasandók között és bár vannak, akik már egy hónapja befejezték a maguk által kiszabott 12 kötet elolvasását, az eredeti 275 induló közül máig csak 30-an jelezték, hogy végeztek. Azért örülök, hogy ennek ellenére még sokan küzdenek (köztük én is) és máris megint 200 fölött van az indulók száma.

Jómagam is levontam a tanulságokat a tavalyihoz képest: nem fogok választani olyan nagy klasszikust, amit már évek óta tologatok, mert ahhoz továbbra se lesz jobban kedvem, pláne ha így muszáj lesz belőle. Inkább végignéztem, mik azok a könyvek, amiket már több mint fél éve vásároltam, mert akkor, abban a pillanatban úgy gondoltam, ezeket mindenképp el akarom olvasni. Melyek azok a sorozatok, amiket félbe hagytam, pedig tényleg végig akartam őket olvasni. Mik azok a könyvek, amiket már többször ki-kivettem a könyvtárból aztán visszavittem, mert lejárt a 3x is meghosszabbított kölcsönzési idő. S ezekből állítottam össze a 2012-es listámat. Alternatív lista nélkül, mert kemény vagyok (idén is csak 1t kellett cserélnem, mert a kölcsönkönyvet, amit felvettem rá vissza kellett adni). Tényleg azért, hogy a hátralékom csökkenjen, de csupa könnyűt, hogy még véletlenül se bukjak el. Ennek ellenére még így is lehet, hogy nehéz lesz. De remélem, megint nem adom fel és legalább teljesítem a magam által kitűzött célt. Mert ez igazából erről szól: akaraterő, amiből amúgy is kevés van nekem.

Akiknek meg nincs ilyen problémájuk, elolvasnak minden könyvet amit megvesznek, kölcsönöznek, ajándékba kapnak, azokat irigylem. A többiek előtt meg még december 31-ig nyitva a lehetőség, hogy belevágjanak. Én ezekkel indulok:

  1. Charlaine Harris: Halottnak a csók
  2. Diana Wynne Jones: A vándorló palota
  3. Gail Carriger: Blameless
  4. J. D. (Nora Roberts) Robb: Halálos élvezet
  5. Jennifer Crusie – Bob Mayer: Wild Ride
  6. Julia Quinn: The Lost Duke of Wyndham
  7. Kelley Armstrong: Stolen
  8. Lawrence Block: A betörő, aki portyára indult
  9. Lawrence Block: A betörő, aki zabot hegyezett
  10. M. K. Hobson: The Hidden Goddess
  11. Nora Roberts: High Noon
  12. Sophie Kinsella: Twenties Girl

Jó olvasást!

Olvasta: Lobo
Related Posts with Thumbnails
Hirdesd az igém:

Kategóriák: Játék 1 komment
Címkék: várólista2012

« Heather Brewer: First Kill     Eddigi versenyzők »

Eddig 1 komment érkezett ()

       Almost Zed

    Szia!
    Nekem a molyos kihívások nagy segítséget jelentenek ahhoz, hogy elolvassam a régóta halogatott könyveket. Egyébként én is hajlamos voltam félretenni a régen tervezett könyveket, így viszont már belevágok a Te játékodba is :)

    Itt a lehetőség, hogy hozzám szólj, ki ne hagyd!

    A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






    Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.

Utolsó kommentek

Arany hírek, megjegyzéssel, zenka: Most az egy dolog, hogy könyvtáros vagy, és persze neked... »
Arany hírek, megjegyzéssel, Kelt: Juteszembe Shakespeare (a hetedik megnézés után jöttem vissza bekommentelni): www.youtube.com/watch?v=rGPes8KWE0s »
Arany hírek, megjegyzéssel, Chris: Abszolút egyetértek veled. Egyfelől oké, hogy reklámozzák a könyveket (és... »
Kis kérdéseim, Pannacotta: Én mindig elolvasom a származását, mivel vadászom az e-könyveket, és... »
Heti visszatekintő, Vierre: De jó ez a kis összesítő! Simán elszaladtam néhány hír... »

Promo

APMA12 Coupon Code / Book Depository