Ezzel a könyvvel már nagyon régóta szemeztem, de legalábbis fenn volt a kis listámon, hogy el kell olvasnom. Csakhogy nem mertem megvenni (kevéssé győzött meg a fülszöveg), könyvtárban viszont szinte sose találtam meg, de aztán csak hozzájutottam, mindössze ki kellett használnom az előjogaimat és ortodox csatornákat (Könyvtárközi kölcsönzés!) igénybe venni.
Brandon Sandersonról azt kell tudni, hogy ez volt az első megjelent regénye, hatalmas siker lett, egyből felfigyelt rá a fatnasy irodalom krémje, annyira, hogy Robert Jordan őt jelölte meg, mint aki halála után folytathatja az Idő kereke ciklust, amiből az első kötet Sanderson tollából már meg is jelent. Na de mi is annyira magával ragadó ebben a könyvben? A súlyát és a méretét nem számítva?
Arélon egy kis ország, amelyet egy kalmár király irányít, s címeket az emberek gazdagságuk alapján kaphatnak. Persze ez nem volt mindig így, egészen 10 évvel ezelőttig az ország Elantris árnyékában élt, a csodás városéban, amelyet szinte félisteni szépséggel és tulajdonsággal rendelkező emberek laktak, ahol szabadon folyt a mágia. Ráadásul bárkiből lehetett elantrisi mert akár egy éjszaka alatt is elérhette őt az átváltozás, a saiód és felruházta mindazokkal a tulajdonságokkal, amelyek irigyeltté tehették. De egy évtizede minden megváltozott, az elantrisiakból élőhalottak lettek, szépségük, varázserejük eltűnt és akit elért a saiód ugyanilyen átkozott lett: bőre megfakult, haja kihullott, szíve megállt, de meg nem halt, sebei nem gyógyultak, de fájtak, s elméje rövid idő alatt beadja a kulcsot és már csak vegetál. Az elantrisiakat továbbra is Elantris városába zárják, amely mocskos, bűzös hely, ahol bandák uralkodnak és az élelemért kegyetlen küzdelem folyik.
De Arélonban sincs minden rendben, mert Iádon király uralkodása sok embert elnyom és csak a pénz jelenti a lehetőséget az előrejutást. Aki elsősorban változtatni akar ezen a helyzeten, az a koronaherceg, Raóden aki hozzá hasonló gondolkodású barátaival próbál szervezkedni. Mielőtt azonban bármit tehetne, eléri őt is a saidón és bezárják Elantrisba.
Saréné hercegnő országa és Arélon közötti megállapodás nevében esküvőjére érkezik a fővárosba, de mire partra száll, kiderül, hogy vőlegénye halott. Ennek ellenére a házassági szerződés értelmében ő most már özvegy lett és aréloni. A lány gyerekkora óta politikával és diplomáciával foglalkozik, s hamarosan ott folytatja, ahol vőlegénye abbahagyta és a Iádón uralkodását kifogásolók élén igyekszik javítani a helyzeten.
Csakhogy közben megérkezik Kaé városába a nagy keleti népeket már igájába hajtott vallásos fjordell nép egyik leghatalmasabb papja, Hrathen, aki 3 hónapot kapott, hogy megtérítse Jaddeth követésére az aréloniakat. Különben jön legyőzhetetlen hadseregük és bármi áron meghódítja az országot.
Ez a három szál van tehát, ők a három főszereplő, akik viszik előre a történetet, amelyben van politika, vallás, szociológia, mágia, harc, szerelem és humor. Meg váratlan fordulatok és teljesen logikusan levezetett megoldások.
Raóden nem az a fajta, aki Elantrisban feladná a reményt és példát mutat, szervezkedik, a fejét töri és kutat, hogy megtudja, mi lehetett a csodálatos város bukásának az oka, s esetleg hogy tudnák ezt visszafordítani. Saréné igazán méltó párja lehetett volna, mert ugyanezt teszi a külvilágban, felismeri Hrathenben a fenyegetést és a pap ellen is küzd nem csak új hazája jobbá tételén. De nem csak a három főszereplő jelleme van jól megírva de még a mellékszereplők között is sok emlékezetes alakot találunk.
A fülszöveg tömörségét most már értem ezt az 520 oldalas regényt, összetettségét nehéz lenne pár mondatban összefoglalni. Igazi epikus fantasy ez, részletesen kidolgozott világgal, ami azonban úgy működik, hogy nem kellenek hozzá függelékek, családfák, szómagyarázatok, mert Sanderson kiválóan beépíti a prózájába: nincs egyetlen fölösleges szava sem és minden apróság a helyén van. Raóden, Saréné és Hrathen mind a hárman nagyon modern alakok, mégis tökéletesen illenek ebbe a fantasy környezetbe, akárcsak a humor, ami ha nem Terry Pratchett szerepel a könyv szerzőjeként ritkán szokott fantasy-ben előfordulni. Ráadásul ez egy kerek egész, amit ugyan lehet folytatni, de szerencsére nem úgy tűnik, hogy mostanában fogja és így is tökéletesen megállja a helyét. Valóban igazi gyémánt a modern fantasyk közt, s a könyvtárból kihozott könyvek polcán már ott figyel a Ködszerzet is.
Eredeti cím: Elantris
Kiadó: Delta Vision
Fordító: Tamás Gábor
Megjelenés: 2007 (2005)
Terjedelem: 522 p.
ISBN: 9789639679337
Miután lefutott végre az Évtized könyvei sorozat és kiderült ki lett az első 10, megengedtem a bloggereknek, hogy megmutassák, ők miket küldtek be. Még néhány kulisszatitok: 34 embernek küldtem el a levelet, s így utólag örülök is, hogy nem válaszoltak többen, mint 9-en, mert még 10 listát se volt kis munka összefésülni, nemhogy többet. Lehet, hogy valakit kihagytam és utólag úgy gondolja, hogy szívesen vett volna részt a dologban, ezért én elnézést kérek, de azt hiszem mindig lesz, aki kimarad. Épp aktuálisan aktív bloggereket kértem fel, akik közül voltak, hogy azért nem válaszoltak, mert nem emlékeztek már az elmúlt 10 évre, vagy mondjuk mert csak alig 1-2 éve kezdtek el rendszeresen olvasni, vizsgaidőszak volt vagy éppen csak régi könyveket olvastak stb.
Az én listám összeállításában is nagyon sokat segített, hogy immár 7 éves a blog, s alig pár könyv volt a jelölteim között amiről nem írtam korábban. Amúgy érdekes, hogy volt pár kötet, amire úgy emlékeztem nagyon tetszett, de a blogban pl. nem adtam rá 10 csillagot, viszont olyan mély benyomást tett rám, hogy máig úgy emlékszem, mint olyan könyvre, amelyiknek ott van a helye egy ilyen toplistában. Szóval íme az én 50 könyvem az elmúlt évtizedből (oda írok pár gondoltatot, amelyik nem került be a listába illetve nincs róla szó a blogban):
Egy molyos polcon pedig összeszedtem azt a 191 kötetet, amire érkezett szavazat, a top50-ből azonban kimaradt.
Kategóriák: EgyébHa valaki nem kísérné figyelemmel a freeblog könyves aloldalát, ott éppen megy jó pár dolog.
Először is, lehet nyerni Vodkakirály könyvet még jövő hétig, szóval ha érdekel a Smirnoff ház, hajrá a kérdések nem nehezek és bárki nevezhet rá, nem csak freeblogosok.
Aztán már az utolsó előtti résznél tart az Évtized könyvei sorozatunk, amit 10 blogger ajánlásából sikerült összeállítani. A top 10 jön hamarosan, szóval figyeljetek!
Natasha pedig Ismerd meg a könyvesblogger sorozatot indított. Nagyszerű interjúalanyt választott elsőre: engem :) Szóval ha többet akartok megtudni rólam, klikk a linkre. (azért reklámozom be magam gyorsan, mert a következő alany még nálam is népszerűbb és mindjárt meg is feledkeznek majd rólam, szóval foggal-körömmel ragaszkodom a 15 percemhez)
Kategóriák: Egyéb
Melissa Hill azon női írók közé tartozik, akik csavarni tudnak a chick-lit formulán - állapította meg Lobo a 2. regény olvasása után. Itt is mindjárt 3 főszereplő van és mindhárman különbözőek, néhol ugyan összeér az életük, de problémáik nagyon mások. Ráadásul a kezdő jelenet is eléggé félrevezető.
Adott egy vonatbaleset, ahol rögtön három nőre leszünk figyelmesek, majd Melissa Hill néhány hónappal korábbi eseményekhez visz minket és megismerkedhetünk Dara, Rosie és Louise életével. Dara sikeres ügyvédnő, aki végül úgy döntött, itt az ideje, hogy férjhez menjen. Feladta az álmát, hogy visszatér hozzá élete nagy szerelme és hozzáment Markhoz, aki kedves, rendes, vicces. Aztán derült égből villámcsapásként éri a hír, hogy Noah, a férfi akire vágyott visszatért Dublinba, sőt válófélben van és úgy tűnik érzései Dara iránt mit sem változtak. A nő tehát nagy dilemma előtt áll: pár hónapos házasságát rúgja fel, mert ismét itt a nagy álom, amire mindig vágyott? Vagy eddig csak vak volt és mégis Mark az igazi?
Louise irodában dolgozik, hatalmas fizetetlen számlái vannak, mert egy korábbi balesete miatt a kórházi ellátását még nem rendezte. Ugyanakkor adósságokba veri magát, mert végre barátnőkre talált, akik azonban szeretnek költekezni, ő meg nem akar kimaradni semmi jóból, meg úgy érzi, hogy a külsőségek nélkül semmire se becsülik. Louise nagyon fiatal, naiv és hatalmas adag önbizalomhiányban szenved, így próbál valahogy kompenzálni, de nemet mondani nem tud, egyre komolyabb adósságokba veri magát, de egy reménye van: egy újabb kártérítési per, amit ha megnyer, talán sikerül helyrerázódnia. Ám még ennek a lehetőségét is veszélybe sodorja.
Rosie-nak felnőtt gyerekei vannak, mióta megözvegyült nagyon egyedül van, mindig is a férje volt az erősebb, a döntéshozó a családban, ő csak a háztartást vezette. Viszont mint minden anya, elfogult a gyerekeivel szemben és azok ezt maradéktalanul ki is használják. Nagyzoló lánya életvitelének fenntartásához kéri a segítséget, amit miután megkap, nem hálálja meg. Fia válófélben hazaköltözik és szinte kicserélték, Rosie alig is mer rá, annyira megváltozott, s hamarosan ő érzi vendégnek magát saját házában. A problémák tehát csak halmozódnak, de a vonatszerencsétlenség mindenkinek beleszól az életébe.
Az a helyzet, hogy végül ebben a könyvben az tetszett a legjobban, hogy bár egyik szereplővel se tudtam azonosulni, mégse hagytam abba, annyira jól volt megírva. Mindegyik nő problémáját nevetségesnek találtam és úgy éreztem, hogy kicsit erősebb jellemmel és határozottsággal nem lennének gondjaik. De izgalmas volt és érdekelt, hogy mi sül ki az egészből, ki hogy fogja majd rendezni az életét. A hosszú bevezetés után a csúcspont és a csattanó viszont elég gyorsan következett be és néhol nem éreztem elég kielégítőnek a megoldást. Volt aki túl könnyen szabadult ki a csapdából. Ugyanakkor Melissa Hill teljesen hétköznapi valós helyzetekről ír és arról, hogy magunkban kell keresni a megoldást, nem másban és külső tényezőkben bízni.
Eredeti cím: Wishful Thinking
Kiadó: Kellly Kiadó
Fordító: Kecskés Eszter
Megjelenés: 2009 (2005)
Terjedelem: 384 p.
ISBN: 9789639943421
Ennek a könyvnek a koncepciója és a külseje, nagyon megtetszett. Foglaljuk össze max. 1 oldalon, 4 kockában híres regények tartalmát képregényben. Mindezt fűszerezük humorral. Hol lehet itt tévedni?
Nos, mivel 90 mű van benne, 1 oldalon és 4 képregénykockában, kb. fél óra alatt át lehet lapozni és elgondolkozni azon, hogy bírom-e én ezt a fajta humort. Nos, meg kell mondanom, hogy nem. Volt ugyan 1-2 regényismertetés, ami jóra sikerült, de a legtöbbje nem igazán jött be. Ráadásul pontatlan volt, nem a lényeget emelte ki amiben esetleg több humorforrás lehetett volna, olyan konzekvenciákat vont le, ami esetleg olyanoknak, akik nem olvasták a regényt értelmetlen volt. Néhol nem voltam benne biztos, hogy a fordítás jó-e illetve micsoda dolog megmondani krimiknél, hogy ki a gyilkos.
Szóval jó a koncepció és biztos az első néhány ötletből készült képregény lett a legjobb, aztán meg kellett tölteniük egy egész könyvet és annyi sziporka már nem volt a tarsolyban. A klasszikusok feldolgozása határozottan jobb lett, mint a modernebb regényeké, talán azok mellett kellett volna maradni.
Ráadásul a macska a borítón eléggé félrevezetett, mert nagyon más stílusú rajzokra számítottam. Nekem ugye nem tetszik pl. a napirajz stílusa, úgyhogy mivel ez erősen arra emlékeztetett szintén nem jött be.
Nem mondom, hogy nem volt pár szórakoztató oldal benne, de tényleg szerencse, hogy könyvtárból szereztem, illetve ajánlanám még a könyvesbolt béli átlapozást.
Vicces 1 oldalnyi könyves képregényekből nekem az Unshelved Bookclub jön be.
Eredeti cím: 90 classic books for people in a hurry
Kiadó: Atheneum
Fordító: Takács Orsolya és Pap Zoltán
Megjelenés: 2009 (2007)
Terjedelem: 190 p.
ISBN: 9789632930251
Kategóriák: Bestseller, Humor, Ismeretterjesztő, képregény, Könyvtárból, Magyarul, Olvastam 2010ben
Mikor tavaly előtt elolvastam Jennifer Crusie és Bob Mayer második könyvét, amit közösen írtak, sejtettem, hogy előbb mégis az elsőt kellett volna. Így kicsit nagyobbak voltak az elvárásaim. Míg a második könyvben már jobban összecsiholódtak az írópartnerek, itt még enyhén döcögős az együttműködés. Kicsit olyan, mintha mindketten megírták volna a regényből a maguk részét, aztán a szigorú szerkesztők miatt ki kellett húzni belőle néhány részt, ezért maradtak elvarratlan szálak, ki nem bogozott konfliktusok és fel nem tárt háttérsztorik.
Lucy Armstrong reklámfilmeket rendez és nagyon is elégedett a munkájával. Először el se akarja vállalni, mikor megkeresik, hogy fejezze be egy játékfilm forgatását, amelyből csak 4 nap van hátra, mert az eredeti rendező szívrohamot kapott. Aztán amikor a húga, Daisy kéri meg rá, aki szintén dolgozik a filmen, meg az unokahúga az 5 éves Pepper is bevet mindent, természetesen nem tud ellenállni és Savannah-ba utazik partnerével és asszisztensével, Gloom-mal. A helyszínre érve kiderül, hogy erre a 4 napra csak kaszkadőrjelenetek forgatása maradt, s bizony a kaszkadőrök feje nem más, mint Lucy ex-férje Connor Nash, aki ha lehet még szemetebb lett, mint valaha volt, nagy a fejetlenség, néhány kulcsfontosságú személy (mint pl a fővilágosító, az operatőr stb.) már felmondott. Ráadásul Bryce, a főszerepet játszó színész, akinek ez a film lenne a nagy kiugrása és komikusból akcióhőssé válhatna beállít egy szabadságon lévő Zöldsapkással, J.T. Wilderrel, akit azért fogadott fel, hogy a dublőre és szaktanácsadója legyen.
J.T. Wilder úgy gondolja, amíg szabadságon van, keres egy kis könnyű pénzt azzal, hogy bébiszittel egy színészt, de alig teszi a lábát a forgatás helyszínére, azonnal bajba keveredik. A kaszkadőrök feje ki nem állhatja, felhívja a CIA és beszervezi egy, a filmforgatással kapcsolatos akcióba, ráadásul az új rendezőnő erősen hasonlít Wonder Woman-ra. A forgatás persze csak álca, mert agyafúrt manőverekre készülnek az ernyője alatt, amelyben szó van mocskos ír üzletemberről, orosz maffiáról, félszemű aligátorról és ősi fallikus szimbólumokról. J.T-nek nemcsak különösen veszélyes elemekre és akciókra kell odafigyelnie, de még Barbie-t is kell vásárolnia.
Szóval minden adott volt egy kitűnő szórakozáshoz, könnyű románc és akciók. Az utóbbiból nem is volt hiány és egész jól volt megírva. Crusie-ra jellemzően a dialógusok peregtek, a mellékszereplők csillogtak. A főszereplők közötti kapcsolat azonban nem volt eléggé hihető, s hiába volt a fele könyv J.T. férfiasabb nézőpontjából megírva, múltját és karakterének sok mozgatórugóját alig érintették, pedig sok üres foltot lehetett volna kibővíteni. Ugyanígy Lucy körül is sok minden maradt szinte vázlatosan: húgával való kapcsolata, a konfliktusuk megoldása na és főleg az ásta alá a hitelét, hogy 4 nap alatt képes volt hirtelen gyökeresen változtatni az életén és ráugrani egy szegény Rambóra.
Összességében azt mondom hát, hogy lehetett volna jobb is. De mivel tudom már, hogy a páros ennél kiválóbb könyvet is össze tud hozni, biztos vagyok benne, hogy következő közös regényüket is el fogom olvasni. Mert itt is vannak brilliáns részek, pergő dialógusok, vicces jelenetek, csak valahogy még az összefésülés egy kicsit sántít. Erős közepes.
Kiadó: St. Martin's Paperbacks
Megjelenés: 2007
Terjedelem: 384 p.
ISBN: 0312938519
Kategóriák: Angolul, Bestseller, Férfi író, Humor, Krimi, Női író, Olvastam 2010ben, Regény, Romantikus
Az írónő előző regénye teljesen magával ragadott, és azért azzal kezdtem, mert itthon előbb jelent meg mint az Egy felejthetetlen év. Holott igazából ez a korábbi regény, ami néhol látszik is, de nem zavaró.
Halley édesanyja gyerekpszichológus, több sikeres könyvet is írt, főleg arról, hogy kell megúszni a tinédzserkort, hogy maradhat anya és lánya jó barátnők. Mindehhez saját magukat mutatta példának, csakhogy ezen a nyáron a dolgok megváltoztak. Halley igyekszik kitörni anyja befolyása alól, s bizony nem mindig dönt bölcsen, ha arról van szó, hogy lázadni kell, de hát ki tenné azt az ő helyében. A nyár végén legjobb barátnője, Scarlett elveszíti szerelmét, Michaelt, majd nem sokkal később kiderül, hogy bizony terhes maradt. S most Halleynek kell erősnek lennie, ő segíti barátnőjét, akire eddig mindig támaszkodott. Scarlett problémái mellett Halley ráadásul megismerkedik egy fiúval is, aki egészen más, mint amihez eddig hozzá volt szokva és hirtelen megváltozik hozzáállása az iskolához, barátsághoz és a szerelemhez is.
Ezt a könyvet szinte egy nap alatt elolvastam. Ami egyrészt azért történt, mert egész vékony és nagyon olvasmányos. Sarah Dessen itt is jól ragad meg jó néhány, a tiniknek nagyon fontos problémát, s bár talán nem bontja ki olyan részletesen, mint a Figyelj rám!-ban de több mindenről van itt szó. Egyrészt a barátságról, ami Halley és Scarlett között van és ami ha meg is inog néhol, meg nem törik, mert a két lány nagyon szereti egymást. Aztán ott van az első szerelem problémája és a legfontosabb, önmagunk megtalálása és az önállósodás kérdése. Halley egyik legnagyobb problémája ugyanis, hogy nincs még tisztában önmagával, azzal, hogy ki is ő, mit és hogyan akar, mert eddig erős szülői nyomás alatt élt. Nem csak neki, de anyjának is meg kell tanulnia, hogy legyen egy tini önálló ember.
Szóval ez megint egy nagyon eltalált ifjúsági regény. Sarah Dessen lendületesen és lekezelés nélkül ír a tinikor problémáiról, a hangja pedig teljesen őszinte. Amiben látszik, hogy ez egy korai mű az talán az, hogy a főszereplő jelleme nincs eléggé megrajzolva. Halley jó narrátor, kiválóan le tudja írni a környezetét és a mellékszereplőket, de nehéz vele azonosulni mert ő maga elég halvány marad.
Amúgy ez volt az egyik első regénye és egy másik könyvével, a The Summer-rel összegyúrva 2003-ban készült belőle film ami itthon a Szerelmi leckék hitetleneknekkel cím alatt fut. Szóval ha valakinek ismerős volt a történet, az nem véletlen, mert Halleyt és jó pár problémáját Mandy Moore már eljátszotta.
Eredeti cím: Someone lie you
Kiadó: Kellly Kiadó
Fordító: Kecskés Eszter
Megjelenés: 2009 (1998)
Terjedelem: 283 p.
ISBN: 9789639943452
Könyves blogokat olvasni és molyolni jó, meg kellemes meglepetések is érhetik az embert. Bridge írt egy rajongó bejegyzést a Montecore-ról, s én már akkor úgy döntöttem, felveszem a regényt az elolvasandók listájára. Amikor pedig a moly.hu-n keresztül felajánlotta a Gondolat Kiadó, hogy recenzálni lehet a kötetet, jelentkeztem rá. A svédországi élet, főleg bevándorló szempontból pár éve amúgy is érdekel, elvégre a családomból pont hogy hasonló cipőben járnak ott kint páran. Persze az ő helyzetük könnyebb, mint a regényben szereplőké, annyiban, hogy az állam hívta meg őket és egy szőke hajú nő például amíg meg nem szólal nem nagyon üt el az ott élőktől. Nem ez a helyzet Jonas Hassen Khemiri hőseivel, akik Tunéziából érkeznek Északra.
Jonas, a fiatal író, első regényének sikere után levelet kap rég nem látott apja egy gyerekkori barátjától, aki felajánlja, hogy írjanak együtt egy könyvet, amelyben megmutatják, hogy lett az árva tunéziai fiúból svédországi éveken át híres fotós.
Eleinte zavarosnak tűnt a fülszöveg, arról, hogy íródik egy másodlagos regény, meg magától stb., kicsit talán túl részletes is, legalábbis több mindenről ír, mint ahogy én fent összefoglaltam. De igazából a könyv olvasása során teljesen egyértelművé válik a helyzet, a tipográfia jelzi, ha netán a stílusból nem jönnénk rá, hogy ki beszél, kinek az emlékei, jegyzetei olvashatók éppen. Márpedig Kadir lelkes lábjegyzetelő, egy Terry Pratchett veszett el benne.
Kezdetben Jonas meg se szólal, csupán Kadir válaszaiból derül ki, hogy a kommunikácó nem egyoldalú, ír ő a férfinak, kérdései, válaszai vannak, csak épp ezek nem tartoznak még szorosan a történethez, elvégre apja ifjúkoráról ő mit se tudhat, a regény első részében tehát sok szerepe nincs. Aztán amikor elérnek ahhoz a részhez a történetben, hogy Jonasnak is vannak már emlékei, egyre több tért kap a fiú beszámolója arról, hogy milyen volt felnőni egy vegyes házasságban, milyennek látta az apját és a tetteit. Kadir pedig közbe-közbe szól, hogy márpedig ő nem ezt vagy így hallotta Abbassztól korábban és javaslatokat tesz, hogy mit kéne kihagyni a történetből, esetleg másképp megfogalmazni, elvégre a cél az, hogy az apáról egy igaz és kedvező kép alakuljon ki. Kadir teljesen úgy viselkedik, mint egy lelkes amatőr, aki úgy képzeli, hogy nem is lehet olyan nehéz dolog megírni egy regényt, főleg ha ott van ő segítségnek és ellátja jó tanácsokkal, stilisztikai megjegyzésekkel Jonast. Na és, ha a fiúnak már megjelent egy könyve, az apját mégiscsak ő, legrégibb barátja ismeri igazán, ő volt a bizalmasa.
Mint minden fiú életében, Jonasnál is eljő az a pont, amikor felnő és más szemmel kezdi el nézni az apját (az anyja, mivel a regény nem az ő barátnője fejéből pattant ki, csak mellékszereplő lehet). Megalkuvónak látja, aki mindenáron asszimilálódni akar, míg ő szinte csak kizárólag hozzá hasonló, már Svédországban született, de ugyanúgy különböző bevándorló családok gyerekeivel barátkozik. Együtt szállnak szembe az elharapózó idegengyűlölettel, ha tettekkel nem is mindig, de Jonas kiváló fantáziájának köszönhetően elméletben feltétlenül.
A legérdekesebb aspektusa a könyvnek, hogy bemutatja milyen volt Svédország a 80-as, 90-es években és milyen is ott bevándorlóként élni. Meg kell mondani, hogy nem fenékig tejfel és igen, ott sincs kolbászból a kerítés. Mert ugye a svéd állam mindig is tárt karokkal fogadta a külföldről érkezőket, azonban a helyi lakosság már kicsit másképp vélekedett a dolgokról. Ennek aztán a 90-es években egyre komolyabban hangot is adtak, elég csak a lézeres gyilkosra gondolni. Akiről én például a könyv olvasása előtt vagy két héttel értesültem, mert húgomék kértek meg, hogy vegyem meg nekik a magyar származású Gellert Tamás nemrég megjelent regényét, ami pont a nyomozásról szól. A Montecore-ban azonban egészen más oldalról olvashatunk erről az ügyről, méghozzá a bevándorlók szemszögéből, hogy ők mit éreztek, amikor valaki lövöldözni kezdett hozzájuk hasonló származású emberekre, eleinte csak megsebesítve, aztán meg is ölve őket. Milyen érzés volt vörös pontot megpillantani valakinek a kabátján éjszakai séta alkalmával....
A fordítás meg egyszerűen bravúros. Kadir levelei, a stílusa lenyűgöző. Eleinte furának tűnt, aztán rájöttem, hogy mindez olyan, mintha valaki amatőr egy szinonima szótárral próbálna választékosan beszélni és ez idővel roppant szórakoztatóvá válik. A Svédországban élő Melissa pedig eredeti nyelven olvasta a regényt, s kiemeli, hogy milyen sok szleng szerepel benne illetve teli van tűzdelve arab meg francia szavakkal, elvégre Abbaszék alapból ezeket a nyelveket Tunéziában élők beszélik, s gondolom a fordító ezt hidalta át a mesterien megtalált Kadir stílussal. Továbbá még őt (nevezzük nevén Papolczy Pétert) dícséri az is, hogy azt a részt, amikor Jonas apját és Kadirt tanítja svédül milyen mesterien építette fel és írta át a svéd nyelvről alkotott magánszabályaikat olyanra, hogy a magyar olvasó is erőltetettség nélkül élvezhesse a magyarázatokat.
Jonas Hassen Khemiri a svéd irodalom új sztárjának számít, biztos vagyok benne, hogy regényében rengeteg az életrajzi elem, elvégre ő szereplői idejében és szomszédságában, gonolom körülményei között is nőtt fel. De nem számít, hogy nem tudok ennél többet róla, csak feltételezem ezt is, mert ez a regény szempontjából nem fontos.
Úgyhogy részemről csak be tudok állni a sorba és hirdetni, hogy mennyire érdekes, izgalmas és szórakoztató, ugyanakkor elég komoly problémákkal foglalkozó regény is ez. S mindez Khemiri stilisztikai bravúrjaival hihetetlenül élvezetes olvasmány.
Szóval akit riasztana a sötét tónusú, borító, a kicsit hosszúnak és zavarosnak tűnő fülszöveg, az se fossza meg magát ettől az élménytől.
Eredeti cím: Montecore: En unik Tiger
Kiadó: Gondolat Kiadó
Fordító: Papolczy Péter
Megjelenés: 2009 (2006)
Terjedelem: 350 p.
ISBN: 9789636931216
Kategóriák: Bestseller, Férfi író, Magyarul, Olvastam 2010ben, Regény
Szokás szerint én inkább a következő év elején, mint az előző végén összegzem a termést. Elvégre valami még becsúszhat, például kiolvasok december 31-én éjjel egy könyvet ami még 2009-re sorolandó, vagy a posta meghozza a bookdepositoryról rendelt utolsó könyvet is (igaz azt már kifizettem, szóval mehet a statisztikába).
Az eddigi hagyományos évértékelésem kicsit ki fog most bővülni, szóval hosszú postot lehet várni. Gatyát felkötni, vágjunk bele!
A 2009-ben olvasott könyvek száma: 88 (Itt szépen egymás mellett láthatók)
A 2008-as adaghoz képest ez 14-gyel nőtt, ami egész szép teljesítmény. Szerintem sokat segített a BKVzás.
Ez a 88 könyv 7,3 könyv/hónapot jelent.
Áprilisban olvastam a legtöbb könyvet, 11-et.
Novemberben pedig a legkevesebbet, 5 könyvet.
Az összes olvasott könyv írói között a férfiak aránya 30% .
2009-ben általam olvasott könyvek közül 62-t írtak nők.
A regények aránya: 95%
A tavaly olvasottak között 4 volt csak non-fiction, valahogy a BKVs olvasás az ismeretterjesztő könyveknek nem kedvez, szóval itt megint van mit javítani. De azért nem mondom, volt megint sok olyan ismeretterjesztő könyv, amit átlapoztam, szakácskönyvek vezettek idén is, most már úgy döntöttem, a gyerekneveléssel nem foglalkozom, szóval abból kevesebb került a kezembe, úgyis amit tudtam már elrontottam Babszemen, nem érdemes ezen tovább stresszelni magam.
A 88 könyv közül tavaly 17-et olvastam angolul, úgyhogy azt a tervet, hogy többet olvassak küföldiül, teljesítettem. Ráadásul 2 közülük a non-fiction kategóriába esett.
Az olvasott könyvek 40%-a származott könyvtárból és 11 darab volt, amit kölcsön kaptam.
Könyvvásárlásra tavaly 109046 forintot költöttem (itt igazán nem számított a válság), ebből 91 kötetet vettem. Ilyenkor mindig sokkol ez az adat.
2009ben 14 könyv volt, amit elajándékoztam (az összeg 25%-át) és az elmúlt 3 évben belépett gyerekkönyv kategória ismét csak elég erősen jelen volt a vásárlott könyvek között, ugyanis Babszemnek, 19 kötetet vettem.
Saját könyvtáramat tehát 58 kötettel bővítettem vásárlás formájában, ebből 5 volt nem regény, s így az összegnek több mint a felét (54%) fordítottam magamra.
A legtöbb könyvet egyébként decemberben vettem, 16 db-ot. Ekkor rövid időre még a Bookline 3. szintű vásárlója is lettem, de aztán visszamentem a 2. kategóriába.
Egyébként az elolvasott könyveknek több mint a felét könyvtárból kölcsönöztem ki, 21%-t kaptam kölcsön, vagy örökbe valaki mástól, s csupán 28%-a volt ezeknek a köteteknek a saját tulajdon.
Ajándékba csak 2 kötetet kaptam vagyis könyvutalvánnyal leptek meg a húgaim és azt váltottam aztán be könyvekre.
Az 58 magamnak vett könyvből pedig csak 21t olvastam el, pedig ezek nagy része most tényleg szépirodalom volt nem tény.
Könyves blogos világ amúgy igazán istenesen beindult. Míg 2008-bam a librarything kötötte le egy csomó időmet, amíg felvittem rá a saját kis könyvtáramat, addig 2009-ben a Moly.hun kezdtem el sertepertélni. A könyvkiadók is kezdenek komolyan venni minket, könyves blogokat, nekem szerencsém volt az Ulpius Ház Kiadóval, a Kelly Kiadóval és most teszt jelleggel a Gondolat Kiadóval felvenni a kapcsolatot, tőlük kaptam könyveket. Remélem, hogy jövőre még többen lesznek hajlandóak szponzorálni a könyvbloggerek olvasását.
Jelöltek a Goldenblogon, partnere lettem a Footer.hunak is, csereberéltem könyveket (magyar és külföldi cserék egyaránt befigyeltek), és még az olvasóimat is megajándékoztam. Na és persze sikerült bábáskodni a freeblog.hu könyves aloldalánál is, amit Natashával felváltva szerkesztgetünk és vannak még terveink!
Na de akkor most nézzük, hogy a könyvek közül mik voltak azok, amelyek komoly hatással voltak rám 2009 folyamán.
Idén csupán egy könyvre adtam 10 csillagot. Most vagy nagyon szőrösszívű voltam, vagy inkább visszafogott, nem is tudom. De lehet, hogy azért mert tényleg nem volt egyetlen olyan hűha élményem se, amolyan "falhoz vágós", ahogy blogkörökben mondani szokás, ami kiérdemelte volna a legmagasabb ajánlatot. Ennek ellenére 9 csillagot, főleg az év elején egész sok kötet kapott.
Ami megfigyelhető, hogy mennyire az ifjúsági regények felé fordultam. Az Alkonyat és a körülötte támadt hisztéria engem arra vezetett, hogy megismerjem a kortárs ifjúsági irodalom egy részét és kicsit nosztalgiázzak is s elővegyek olyan régebbi könyveket, amiket ugyan ismernem kellett volna saját ifjúságomból, de valahogy nekem kimaradtak. Az utóbbiak közül nem csalódtam egyikben sem, s kiderült számomra az is, hogy nem feltétlenül a legjobban körberajongott aktuális szerzők regényei a legjobbak a kurrens felhozatalból sem. Úgyhogy őket be se vettem a top 10-be, mert eltekintve néhánytól nagyon kellemes olvasmányok voltak. A régi pöttyös kategóriába esők (Bezzeg az én időmben, A szökevény, Hárman a szekrény tetején) meg a békebeli hangulatot árasztók (Balettcipők, ), a meseregények (Cincin lovag legendája, A suttogó), fantasyk (Coraline, Skellig, Kalózok nyomában) ugyanúgy jók voltak, mint a modernebb írók tollaiból származók, például a Csúfok, A kofferes kislány, Micsoda anya! Figyelj rám! a Bűbájos Mary vagy A kutya különös esete az éjszakában
Szóval átlapozva az olvasónaplómat kiemelnék akkor 10 olyan könyvet, ami valamiért különösen emlékezetes marad számomra ebből az évből (kiderült nehéz dolgom van, idén egész jó dolgokat olvastam)
Jasper Fforde: A Jane Eyre eset – kedvenc hősnőmre ráfér a segítség egy alternatív irodalmi bűnügyekkel hemzsegő világban. Alapötlet és megvalósítás kiváló. Kedves magyar kiadó: hol a folytatás???
Christopher Moore: Vérszívó démonok – vámpírizmus viccesen, ahogy Moore-tól megszokhattuk
Dubravka Ugresic: A fájdalom minisztériuma – délszláv irodalom és háborús kultúra, nem csak a mi irodalmunk van teli őrültekkel
Alan Moore, Dave Gibbons: Watchmen, Az őrzők I-III – beavatásom a képregények világába, teljesen beszippantott
Sarah Wendell-Candy Tan: Beyond heaving bosoms - blogos sikersztori, ráadásul üdítő pillantás a romantikus regényekre
Jeanette Walls: Az üvegpalota – ismét csak bebizonyosodott: gyereknek a szülője árthat a legtöbbet még ha szeretik is egymást, akkor is
Charlaine Harris: Inni és élni hagyni – vámpírboom legjobb sorozata.
Gregory Maguire: Wicked - The Life and Times of the Wicked Witch of the West – azóta szerencsére már magyarul is olvasható: Oz sose lesz már olyan, mint ahogy Dorothy énekelt róla
Rosamunde Pilcher: Kagylókeresők – hagytam végre rábeszélni magam és nem is értem miért vártam vele ilyen sokáig
Kleinheincz Csilla: Nyulak, sellők, viszonyok – novellagyűjtemény, amelyben van egy csomó csodálni való dolog
Akik idén is hozták a tőlük elvártat: Terry Pratchett: Fegyvertársak, Linn Ullmann: Kegyelem, Lisa Jewell: Vince és Joy, Jennifer Crusie: Manhunting, Nick Hornby: Meztelen Juliet.
Az év csalódásai:
Michael Bond: A medve akit Paddingtonnak hívnak – 2 szó: Tandori Dezső
Tara Moss: Fétis – bűnrossz
Philippa Gregory: A királynő bolondja – az első két rész után hatalmas színvonal zuhanást tapasztaltam se a történet nem kötött le, se a főszereplőt nem tudtam megkedvelni
Pierre Bayard: Hogyan beszélgessünk olyan könyvekről, amelyeket nem olvastunk? – az ígéretes cím ellenére valahogy nem azt kaptam, amit vártam
Elena Ferrante: Amikor elhagytak – nem nekem való ez a nagyon mély, nagyon őszinte, szinte az olvasónak fájó lelki leépülés
Kategóriák: Egyéb
