Kleinheincz Csilla: Nyulak, sellők, viszonyok Elolvastam: 2009. november 20., péntek

Előre kell bocsátanom, hogy ritkán olvasok novellákat, igazából nem is vagyok már tisztában azzal, hogy mik a műfaji követelmények, bár gyanítom, hogy ahhoz képest, amit tanultunk annak idején, ma már kb. minden úgy van, hogy kicsit felrúgják a szabályokat. Kleinheincz Csilláról tudtam, hogy novellákat is ír (sőt a kötet utószavából az is kiderült, hogy költőként indult), de talán nem is olvastam tőle mást csak a fordításait (pl. Pern sárkánylovasai, Peter S. Beagle viseli magán a keze nyomát) meg a regényeit, úgyhogy számomra, mint mondjuk minden újszülöttnek ezek a történetek újdonságként hatottak, holott a legtöbbjük már korábban megjelent különböző nyomtatott és online formában is.

Szóval ilyen kezdetek után teljesen nyitottan álltam a könyvhöz. Bár volt elképzelésem, hogy Csilla vajon miről írhat. Végig urban fantasy dolgokat vártam és kellemesen meglepődtem, hogy nem csak az volt benne. Hanem akadt néhány a fantasyt teljesen nélkülöző, a hétköznapokban játszódó novellája is, amelyekből kiderült, hogy függetlenül attól, hogy Kleinheincz Csilla milyen irányból közelített, ő nem csak a fantasyben van otthon. Tud mesélni és hangulatot teremteni, jellemet rajzolni és kiválóan bánni a szavakkal. Nyomon követve őt a neten az is kiderül, micsoda munka van ebben, még akkor is ha az ember tehetséges. A novellák színvonala persze nem egységes, de egy gyűjteményben elfér mindegyik és igazából nem volt olyan ami ellenszenves lett volna, talán kicsit kevésbé tetszett.

Számomra visszatérő motívuma volt a kötetnek, hogy milyenek vagyunk mi emberek ha érzelmileg valaki más próbál meg közeledni hozzánk, legyen az holló, sellő vagy egy tó. Nem tudunk mit kezdeni a helyzettel, nem is értjük meg, fel se fogjuk, micsoda szerencsénk van és kicsúszik a kezünk közül ez az ajándék. Vagy éppenséggel túlságosan emberien viselkedünk és tönkretesszük amit kaptunk.  Azt hiszem elmondható, hogy Csilla novellái, még a fantasy elemeket tartalmazó, vagy csak úgy gondoljuk, hogy azokkal operáló meséi igazából érzelmekről szólnak. Csak esetleg a helyzet különleges, amiben találkozunk vele.

Összességében nagyon tetszett a kötet (ami dedikált mert ott voltam a bemutatón, ha csak futólag is), a  végét egy ültő helyemben olvastam el és az utolsó novellától bizony erős szívdobogást kaptam. De azért én még mindig Kleinheincz Csilla újabb regényét várom, remélem hamarosan érkezik az is.

 

Kiadó: Stádium
Megjelenés: 2009
Terjedelem: 164 p.
ISBN: 9789639156807

 


 

Kategóriák: Fantasy, Magyarul, Novella, Olvastam 2009ben 1 komment
Címkék: urban fantasy

« Charlaine Harris: Élőhalottak Dallasban     Anne McCaffrey: Moreta, a Pern sárkányúrnője / Nerilka történetet »

Eddig 1 komment érkezett ()

       Hanna:
      1 | 2009. 11. 25. 11:03

    Nagyon köszönöm, és tényleg igyekszem a regénnyel (regényekkel) is. A "hamarosan" nem valószínű, hogy menni fog, de a "pár éven belül" talán. :)
    Csak ne törölném ki folyton, amit megírok...

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





Olvasónapló
Könyves aloldal

Lobo Twitteg


Olvasom Szemléznek


Utolsó kommentek Anne Bronte: Wildfell asszonya, BridgeOlvas: Ezt még nem olvastam (bár jó lenne), de témájában hasonló... »
Anne Bronte: Wildfell asszonya, zenka: Szeretem ezt a könyvet. »
Neil Gaiman: Sandman - Az álmok fejedelme 1 : Prelüdök és Noktürnök, Lobo: hmm hmm :) »
Neil Gaiman: Sandman - Az álmok fejedelme 1 : Prelüdök és Noktürnök, picidzé: Imádni fogod az összeset. (Illegálba', digitálba' ha érdekel a többi... »
Ezt is megértük: Kreatív lettem., zenka: Lobo, tőlem is kapsz valami hű de jó, hű de... »


Könyvcsere