Olvasonaplo

Jodi Picoult: A nővérem huga Elolvastam: 2007. március 3., szombat

Már régóta kíváncsi voltam az írónő legalább egy könyvére, mert elég sok helyen olvastam pozitív dolgokat a stílusáról és témaválasztásáról. Mind a két szempontból helyesnek bizonyultak az elvárások.

A regény egy hétköznapi, háromgyerekes amerikai családról szól. Ahol a középső gyerek, Kate leukémiás. Hogy a gyógyítását segítsék, a szülők még egy harmadik gyermeket vállaltak, akit eleve tökéletes donornak terveztek. Eredetileg úgy volt, hogy Anna születése után az őssejtjei segítségével megmenti nővére életét és aztán él mindenki boldogan. Csakhogy az évek során egyre többször volt szükség arra, hogy a kislány vérrel, csontvelővel segítsen nővérén. Most pedig immár az egyik veséjére lenne szükség ahhoz, hogy életben maradjon Kate. Anna megrázó lépésre szánja el magát: bepereli a szüleit, rendelkezési jogot kíván a teste felett, hogy végre ő dönthessen arról, mi történik vele. Elhatározása az egész családot megbolygatja. A könyv pedig a főszereplők szemszögéből mutatja be a válságos napokat. Jesse, a bátyja már régóta elhatárolta magát a szülőktől, úgy érezve, hogy nincs jelentősége életének, hisz annak idején nem volt megfelelő donor Kate számára, ezért aztán ott lázad, ahol tud. Brian, a tűzoltó apa már megjárta a poklot, hisz többször is elbúcsúztatta magában a lányát, belátja Anna igazát, de azért csak szülő ő is. Sara bemutatása talán a legnehzebb, aki anyaként harcol Kate életben maradásáért, bármit hajlandó megtenni, ugyanakkor úgy éreztem, tényleg elhanyagolja a másik két gyerekét, s csupán a regény vége rehabilitálja egy kicsit. A másik két szereplő, Campbell és Julia, az ügyvédként illetve bírósági gyámként az ügybe belefolyó két kívülálló, akiknek egymással van elintézetlen dolga valamennyire objektív szempontból mutatja be az ügyet.

A regény mindenképpen érdekes, meghökkentő etikai kérdéseket boncolgat, erősen érzelmi oldalról, s szerintem kőből van a szíve annak aki nem pityereg a végén.

Olvasta: Lobo
Related Posts with Thumbnails
Hirdesd az igém:

Kategóriák: Bestseller, Magyarul, Női író, Regény, Olvastam 2007ben 2 komment
Címkék: Athenaeum, Picoult

« Nora Roberts: From the Heart     Nora Roberts: The Villa »

Eddig 2 komment érkezett ()

       Kitti

    Az én szívem biztos nincsen kőből, az utolsó szavak elolvasása után eltörött a mécses nálam is és sokáig fura érzések kavarogtak bennem. Nagyon jó könyv! És persze a blogod is tetszik! Google-on találtam, mikor beírtam a könyv címét. XD

       Lobo

    Na pont most írtam levelet, hogy ne a blogteres naplót olvasd,hanem ezt itt. De látom, már megtaláltad :)

    Itt a lehetőség, hogy hozzám szólj, ki ne hagyd!

    A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






    Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.

Utolsó kommentek

Arany hírek, megjegyzéssel, zenka: Most az egy dolog, hogy könyvtáros vagy, és persze neked... »
Arany hírek, megjegyzéssel, Kelt: Juteszembe Shakespeare (a hetedik megnézés után jöttem vissza bekommentelni): www.youtube.com/watch?v=rGPes8KWE0s »
Arany hírek, megjegyzéssel, Chris: Abszolút egyetértek veled. Egyfelől oké, hogy reklámozzák a könyveket (és... »
Kis kérdéseim, Pannacotta: Én mindig elolvasom a származását, mivel vadászom az e-könyveket, és... »
Heti visszatekintő, Vierre: De jó ez a kis összesítő! Simán elszaladtam néhány hír... »

Promo

APMA12 Coupon Code / Book Depository