Olvasonaplo

Szabó Magda: Ókút Elolvastam: 2006. augusztus 15., kedd

Szabó Magda önéletrajzi ihletésű könyvei közül az Ókút korábban keletkezett, mint a Régimódi történet, sőt ez utóbbi azzal indul, hogy az Ókút kapcsán felidézett dolgok indíttatták nyomozásra szülei, főleg édesanyja története után. Az Ókút igazából Szabó Magda gyermekkoráról szól, a hatásokról amik őt érték, a szülei kapcsolatáról, nevelési elveikről. Az irónő alapfelvetése, hogy nem lett volna belőle az, aki ha nem ilyen családba születik, mint az övék volt. Írói vénával megáldott anyja és apja mellett, akik korán tanították meg az írás-olvasás művészetére, szeretetére, bár ők sose lettek főfoglalkozású irodalmárok, nem is létezett más pálya a számára. Szabó Magda gyermekként is határozott személyiség volt, mint ez a regényből kiderül. Amellett, hogy a kicsikre jellemző elhallások, elképzelések, emberekkel való találkozások reagálása gyermeki, a belőle nyert tapasztalatok már a felnőttet mutatják be az olvasónak. S természetetesen itt is csak gyönyörű mondatokat és gondolatokat lehet olvasni, mint például az időről, amivel összegzi, hogyan ébredt rá arra, hogy mi a múlt, jelen, jövő:

"Az idő átgázolt gyerek-magamon, két múlhatatlan kezében tartva a mindenséget, a jelen mellett a pusztíthatatlan múltat, és végre megértettem, hogy nem szabdalódik szakaszokra, nincs más, csak a bontatlan jelen pillanat, amely mozdíthatatlanul áll örök tengelyén, talpa alatt tárgytól, dallamtól, háztól, bármi külső jegytől függetlenül, az emberi tudatba ágyazva, és csak az emberrel együtt elpusztíthatóan a múlt, és előre forduló homlokán a jövendő."

Olvasta: Lobo
Related Posts with Thumbnails
Hirdesd az igém:

Kategóriák: Magyarul, Női író, Regény, Olvastam 2006ban, Könyvtárból, Klasszikus Még nincsenek kommentek
Címkék: 2006

« Nora Roberts: Born O'Hurley     Selma H. Fraiberg: Varázsos évek »

Még nincsenek kommentek. ()

Itt a lehetőség, hogy hozzám szólj, ki ne hagyd!

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.

Utolsó kommentek

Arany hírek, megjegyzéssel, zenka: Most az egy dolog, hogy könyvtáros vagy, és persze neked... »
Arany hírek, megjegyzéssel, Kelt: Juteszembe Shakespeare (a hetedik megnézés után jöttem vissza bekommentelni): www.youtube.com/watch?v=rGPes8KWE0s »
Arany hírek, megjegyzéssel, Chris: Abszolút egyetértek veled. Egyfelől oké, hogy reklámozzák a könyveket (és... »
Kis kérdéseim, Pannacotta: Én mindig elolvasom a származását, mivel vadászom az e-könyveket, és... »
Heti visszatekintő, Vierre: De jó ez a kis összesítő! Simán elszaladtam néhány hír... »

Promo

APMA12 Coupon Code / Book Depository