Olvasonaplo

Szabó Magda: Abigél Elolvastam: 2005. március 26., szombat

Ginát, az elkényeztetett pesti lányt 1943 őszén tábornok apja felpakolja és minden magyarázat nélkül elszakítva megszokott környezetétől egy vidéki református leánynevelő intézetbe viszi. Az árkodi Matulában egyedül maradó kislányt teljesen letöri a szépségtől mentes purintán környezet, ami annyira más, mint amihez hozzá volt szokva, hogy egyszerűen képtelen elfogadni helyzetét. Összevész osztálytársaival, s szökésre készül. A balul sikerült akció után azonban az apja felfedi előtte az igazat, s ezek után Gina önként vállalja a rabságot, s miután kibékül a többi ötödikessel is, 19-en lesznek testvérek, sőt már ő maga is kezd hinni a helyi legendákban. Például a Matula kertjében álló szobor, Abigél varázserejében, aki ha nagy bajban hozzá fordulnak a lányok mindig segít.
De a háború és az ezzel járó változások egyre közelednek, s talán a vastag falak se lesznek sokáig biztonságosak egy olyan gyermek számára, akinek Vitay tábornok az apja.

Olvasta: Lobo
Related Posts with Thumbnails
Hirdesd az igém:

Kategóriák: Bestseller, Magyarul, Női író, Regény, Olvastam 2005ben, Ifjúsági, 10, Klasszikus Még nincsenek kommentek


« Sue Grafton: D mint Delírium     Jennifer Crusie: Welcome to Temptation »

Még nincsenek kommentek. ()

Itt a lehetőség, hogy hozzám szólj, ki ne hagyd!

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.

Utolsó kommentek

Arany hírek, megjegyzéssel, zenka: Most az egy dolog, hogy könyvtáros vagy, és persze neked... »
Arany hírek, megjegyzéssel, Kelt: Juteszembe Shakespeare (a hetedik megnézés után jöttem vissza bekommentelni): www.youtube.com/watch?v=rGPes8KWE0s »
Arany hírek, megjegyzéssel, Chris: Abszolút egyetértek veled. Egyfelől oké, hogy reklámozzák a könyveket (és... »
Kis kérdéseim, Pannacotta: Én mindig elolvasom a származását, mivel vadászom az e-könyveket, és... »
Heti visszatekintő, Vierre: De jó ez a kis összesítő! Simán elszaladtam néhány hír... »

Promo

APMA12 Coupon Code / Book Depository