Olvasonaplo

Sue Grafton: D mint Delírium Elolvastam: 2005. március 25., péntek Alvin Lomardo néven mutatkozott be, és nagyon határozott feladattal bízta meg Kinseyt: keressen meg egy fiút, aki valamik Linkor nagy szolgálatot tett neki, s adjon át egy huszonötezer dolláros csekket. Kinsey csak késõbb jött rá - amikor kiderült, hogy az elõlegrõl adott csekkje fedezetlen volt -, hogy az igazi neve Daggett. John Daggett. Volt fegyenc. Megrögzött hazudozó. Súlyos alkoholista. És halott. A zsaruk szerint baleset történt: vízbe fulladt. Kinsey ebben nem volt olyan biztos.
Egy halott ember életének romjai között botladozva Kinsey hamar felismeri, hogy Daggettnek rengeteg ellensége volt. A lánya, akit gyerekkorában az alkoholista apa örökösen becsapott, és a felesége, aki az elviselhetetlen házasságból a vallási õrületbe menekült. Aztán ott van egy nõ, aki azt hitte, õ volt Daggett felesége, ráadásul a szeme alatti zúzódások is ezt bizonyítják, de szemben találja magát a törvényes feleséggel. Néhány drogdíler keresi a 25 OOO dollárját. S nem utolsó sorban annak az öt embernek a családja, akik Daggett részegen okozott autóbalesete miatt haltak meg. Az ügyész szerint halált okozó közúti veszélyeztetés a vád, amelyért két évre lecsukták. A csa- ládok szerint gyilkosság történt, s jó okuk volt Daggett halálát kívánni.
Bár Millhone kisasszony e legújabb nyomozása is jártasságáról, elmésségérõl és fortélyosságáról tesz tanubizonyságot, felszínre hoz bizonyos rejtegetni szánt igazságot. Mint maga Kinsey fogalmaz: "az emberi léleknek olykor olyan súlyos adóssága van, amelyet csak az életével egyenlíthet ki az ember". Ugyanakkor az elsõk között ismeri el, hogy a gyilkosság társadalmilag nem elfogadható megoldása az ilyen helyzeteknek. Kategóriák: Krimi, Magyarul, Női író, Olvastam 2005ben, Regény Még nincsenek kommentek


« Szabó Magda: Az ajtó     Szabó Magda: Abigél »

Még nincsenek kommentek. ()

Itt a lehetőség, hogy hozzám szólj, ki ne hagyd!

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.

Hirdetés

Utolsó kommentek

Donald McCaig: Rhett Butler, Jelizaveta: Ja és azt kifelejtettem,hogy én nem olvasnám el a... »
Donald McCaig: Rhett Butler, Jelizaveta: Én az első pillanattól kezdve,amikor a könyvben megjelent Rhett... »
Donald McCaig: Rhett Butler, Lobo: Zakkant, Joey, kösz :) Christina: tényleg, Neked meg a XIX. századi... »
Donald McCaig: Rhett Butler, AL-RO: Úgy értettem, hogy Rhett Buttler népe címen megjelent az "Elfújta... »
Donald McCaig: Rhett Butler, zenka: oh, Rhett! :) Én azért kicsit örülök, hogy megmaradt a titokzatossága... »

Szemléznek