Csütörtök estére eldőlt, hogy kik lettek az Aranykönyvesek, azaz a Libri díjátadója megtörtént, az eredmények is kikerültek a honlapra. Lehet rajtuk sokat gondolkodni és csodálkozni. Idén nem nagyon követtem nyomon a szavazást, de az az igazság, hogy még mindig úgy érzem, több sebből vérzik ez az Aranykönyv.
Először is jó, hogy a Libri felvállalja egy ilyen verseny lebonyolítását és rengeteg pénzt öl a reklámozásába, mert tényleg az olvasást (vagy legalábbis a könyvvásárlást) igyekeznek népszerűsíteni. A helyezésekkel vitatkozhatunk, de a többség döntött, erre szavaztak legtöbben, ez van. Ilyeneken már nem lepődöm meg, a tömeg ízlése néha keresztbe megy az enyémmel. Már A Nagy Könyv top 10-e is elég kiakasztó volt, azóta fel se húzom magam.
Ami gondom van nekem ezzel az Aranykönyvvel, az a kategorizálás. Jó, bízzuk a népre, hogy szavazzon be akit akar az elődöntőbe, de aztán legyen már valami hozzáértő ember aki átfésüli és rendbe rakja, hogy melyik könyv hova tartozik? Mert a szakácskönyveken kívül mindegyikben van valami gixer. A szórakoztató irodalom külföldi részének 80%-a ifjúsági irodalom, viszont a Tizenhárom okom volt... meg szépirodalom (ráadásul nem is 2011-ben, hanem 10-ben jelent meg, szóval nem is lehetett volna szavazni rá....) A király beszéde se szépirodalom és szerintem aki arra szavazott az Colin Firth miatt tette, nem azért mert olvasta a könyvet. Márai Sándor miért a kortárs irodalom között van és miért nem klasszikus? Sorolhatnám.
Persze mint Kelt rámutatott, amikor erről hőzöngtem a twitteren, hogy könyvtáros vérem mennyire berzenkedik a kategóriák miatt, az online könyvesboltok sose arról voltak híresek, hogy sikeresen csoportosították téma szerint az ajánlataikat. Szóval ez a véleményem az aranykönyvről. Hogy szép meg jó és a kiadók meg a szerzők biztos sokat profitálhatnak belőle, pláne a Libri. Csak ne hagyjunk mindent a nép kezében, jó? Legyen egy kis okos irányítás, terelgetés, mielőtt elszalad a ló. Ami amúgy is el fog, mert akkor is megelőzi majd Coelho Ulickaját, de legalább a saját helyükön kezeljük őket.
És most, valami egészen más...
Mint nagyjából külsős megfigyelője a könyvek keletkezésének, mindig izgatott, hogy mi folyik egy-egy kiadó boszorkánykonyhájában. Hogyan lesz könyv az ötletből. Na ezt egy infografikán (mert ma az menő), összefoglalták. Nagyon tanulságos :)
Shakespeare hősei pedig így káromkodtak:
Kellemes 7végét!
Vannak olyan könyvek, amik sose kerülnének a kezembe, talán nem is hallanék róluk, elsuhanna a radarom felett, ha éppen nem ajánlaná valaki olyan, akinek az ízlésében megbízom. S még az is sokat segít, ha ez a valaki jól ír a könyvről. Az egyik kedvenc külföldi blogom két szerzőjének könyvajánlóiban eddig még nem nagyon csalódtam. Ana az egyik könyvcsempész már pár hónapja írt egy rajongó bejegyzést erről a regényről, ami azonnal ment is a kívánságlistámra. Aztán amikor a Netgalley-n is hozzáférhető lett rövid időre azonnal lecsaptam rá. S azt kell mondanom, már megint jó lóra tettem.
1943 őszén járunk, a német megszállás alatti Franciaországban, ahol egy kémet tartanak fogva, ő kezdi el mesélni a történetét. Ami igazából két lány története, egy angolé és egy skóté, akik teljesen más körülmények között nőttek fel, de akiket a tehetségük és a háború összehoz, s akik a legjobb barátok lesznek. Még a tehetségük is más, mert egyiküket kémnek képezik ki, a másikat pilótának, s bár elsodorja őket egymástól a háború szele, az erős kötelék megmarad közöttük. Szó van még a gestapóról, a börtönökről, a hadifoglyok helyzetéről, a francia ellenállásról és az egész egy hihetetlenül lebilincselő, összetett és csavaros történet barátságról és belső tartásról. Épp ezért nem is írnék a sztoriról többet, mert akkor elveszti a varázsát.
Igazából ifjúsági regényként (Young Adult) sorolják be ezt is, de a Code Name: Verity az a fajta könyv, ami tényleg meghatározó olvasmányélménye lehet a felnőtteknek is. A lányok életkora a húszas éveik elejére tehető, s természetesen jóval felnőttesebb gondjaik vannak a bombázott Brit szigeteken, mint manapság a koruk bélieknek. Mert akkoriban gyorsan kellett felnőni, az biztos és ha valaki tehetséges volt, idővel a hadsereg is elismerte, hogy még nőként is hasznosak tudnak lenni. Láthatólag Elizabeth Wein alaposan utánaolvasott a női pilóták helyzetének a második világháborúban, mert nem is tudtam, hogy sokáig őket csak civilként alkalmazták és háttérfeladatokat láthattak el. Teli van érdekes aprósággal a regény és még azok is élvezni tudják, akiknek mondjuk annyi ismeretük van a második világháborúról, hogy a németek voltak a rosszak.
S én is eljutottam oda, hogy ami nagyon tetszett, arról nehéz írni. Mert mi is volt, ami megfogott a könyvben? A történelmi környezet, mert volt idő, amikor rengeteg második világháborús regényt olvastam (Kémek a Sasfészekben, Navarone ágyúi, Tű a szénakazalban, Most és mindörökké, Oroszlánkölykök stb.), s ez nem kicsit a nosztalgikus énemhez szólt. Tetszett, hogy nők, lányok a főszereplők, akik megpróbálnak igazán nehéz helyzetben helyt állni, s ehhez nem kellett kitalálni semmiféle ijesztő jövőt, elég csak visszamenni a múltba kicsit és máris találhatók olyan szituációk, amikor egyetlen aprócska tettével tényleg életről és halálról dönt pillanatokon belül az ember. Szeretem azokat a regényeket, ahol a főszereplőnők egyszerűek, hétköznapiak mégis csodálatra méltók tudnak lenni akárcsak apró dolgokban is, de még inkább ha valami nagyot visznek véghez és úgy, hogy közben rájönnek: ez mindig is bennük volt. Aztán még ott volt a történet felépítése, ami nagyon izgalmasan van összehozva, egy darabig az olvasó azt se tudja, most ki az elbeszélő és kiről szólnak a vallomások. Aztán amikor minden tisztázódik roppant érdekfeszítővé válik meg jön olyan nézőpont váltás is, aminek segítségével újabb információkat kapunk és a végén szinte krimiszerűen összefonódik minden, mindennek meg van az értelme, s rájövünk, hogy milyen trükkösen és okosan vezettek minket. S nemcsak az észre, de az érzelmekre is erősen hat ez a könyv. Mert nehéz olvasni a testi és főleg lelki terhelésről, ami a főhősnőkre hárul. Egyáltalán az egész regény úgy indul, hogy az olvasót nagy teszt elé állítja. Igazi hullámvasút volt ez a könyv: mindenféle érzelmeket felkavart, s itt-ott még könnyeket is sikerült elmorzsolni.
Szóval nekem is megvan az idei év egyik nagy élménye, amiről nehéz is írni, mert az ember nem akar sokat elárulni, mert ez úgy jó, ha mindenki felfedezi magának a sok finomságát. De ugyanakkor szeretném minél jobban megfogalmazni, hogy mi volt annyira érdekes és magával ragadó ebben a regényben. De csak annyit tudok mondani, hogy ez az egyszerű kis borítójú könyv valami hihetetlenül összetett, intelligens regényt takar erős nőkről és igazi barátságról. Kis kedvcsinálóként még itt van a regény trailere is:
Kiadó: Hyperion Books
Megjelenés: 2012 május 15
Terjedelem: 352 p.
ISBN: 9781423152194
Honnan: Netgalley, recenziós e-book
Az az igazság, hogy nekem bejött Mercy Thompson története tavaly, (jó kis világ, kedvelhető főszereplő, kicsit száraz stílus, ugyan kevés volt az akció, de a romantika is) úgyhogy vártam a folytatást. Amit ugyan eredetileg még tavaly őszre ígértek, de aztán késett és csak most áprilisban jelent meg. De kivártam.
Mercy az a lány, aki autószerelő és prérifarkassá is tud változni, mert járó. Világában a mágikus lények egy része már előjött a sötétből, legutóbb például a vérfarkasok, akik között Mercy is nevelkedett, s akikről a legtöbbet tudja. A vámpírok azonban még mindig csak titokban űzik a mesterségüket. Mert ők azért csúnya vérszívók, nincs megszépítve, hogy a képességeik ijesztőek a táplálkozásuk pedig akár a donoruk halálához is vezethet. Az embereket meg két lábon járó kamrának tekintik. Mercy is tart tőlük, mert amíg a vérfarkasok klánjait és a falka dinamikáját ismeri és érti, még ha nem is szeret minden szabályt, amit követnek, addig a vámpírokkal szemben ő is óvatos, függetlenül attól, hogy van pár fegyvere velük szemben. Azonban amikor az egyik, közülük kikerülő haverja Stefan egy régi tartozás fejében megkéri, hogy kísérje el mert a városba érkezett egy idegen vámpír, vele megy, mint hátvéd. Kiderül, hogy az idegen nemcsak hogy vámpír, de démonidéző is, s mint ilyen, a hatalma sokszoros és szinte senki sincs, aki ellen tudna neki állni. S hamarosan egész Tri-Citiesben hihetetlenül megnő az erőszakos cselekedetek száma, s a vérfarkasok is a vámpírok segítségére sietnek, mert nem tenne jót a renoméjuknak, ha a környezetük ennyire megvadulna. Csakhogy vannak bizonyos mágikus lények, akikkel szemben még a vérfarkasok és a vámpírok is kispályások, míg a mágiaérzékeny járók talán nem...
Ami továbbra is tetszett Briggsnél, az a stílusa volt, ami megmaradt egyenes és korrekt, talán kicsit száraz is, de hát Mercy nem az az érzelmeskedő fajta. Éppen ezért is van gondban, amikor megpróbálja analizálni a kapcsolatait. Mennyire valódi vonzódás az, amit Adam, a helyi falka alfája iránt érez és mennyire a férfi hatása. Nagyon bejött még az ahogy a falka dinamikáját és a benne működő szabályokat megismerhetjük, valamint hogy ebben a világban a vámpírok nincsenek idealizálva. Persze közöttük is vannak, akik normálisabbak, de többség nem hiába nem akar még előállni a farbával, azaz a létezésükkel, mert akkor aztán kiderülne, micsoda gonoszságokra képesek. Amelyek egy részéről Mercynek sincs fogalma se. Míg a farkasok közt otthonosan mozog, addig más lények közelében csak halvány sejtelmei vannak. S bár lehet, hogy lesz aki még mindig kevesli az akciót, de azért itt már van nyomozás is, ami szintén eléggé érdekfeszítő.
Amit felhozok negatívumnak, az hogy kicsit túl van erőltetve benne a Mercybe szerelmes mindenki, aki él és mozog vonal (ez kezdett engem nem kicsit irritálni Sookie-nál is és akkor ne beszéljünk ugye Anita Blake-ről). Mert míg a vívódás az Adamhoz fűződő érzéseivel kapcsolatban teljesen hihető és szimpatikus, addig a régi szerelem és egy újabb rajongó beerőszakolása a képbe kicsit sok volt. Nagyon remélem, hogy később ez valahogy leredukálódik. Mondjuk legalább nyálas romantikázásról nincs szó. Viszont kivételesen akadt pár problémám a fordítással, nem éreztem elég gördülékenynek és itt-ott mintha baj lett volna a mágikus lények neveivel.
Ettől eltekintve elmondhatom, hogy nem csalódtam: tetszik a világ felépítése, a belevaló, de ugyanakkor okos és kellőképpen óvatos, teljesen földhöz ragadt hősnő, akinek nincsenek vad elképzelései főleg nem a saját képességeit illetően. Az is jó a regényben, hogy Mercy nem mindentudó, a vámpírokkal kapcsolatban is például csak tapogatózik és megvan a lehetősége az olvasónak, hogy vele együtt fedezze fel a mágikus lények különös szokásait. Úgyhogy részemről, akárcsak korábban, várom a folytatást. Ha az udvarlók számát 2 alá csökkenti a szerző, viszont a hősnő jelleme nem változik, akkor nagyon elégedett is leszek a továbbiakkal.
Eredeti cím: Bound by Blood
Sorozat: Mercy Thomspon #2
Kiadó: Agave
Fordító: Farkas Veronika
Megjelenés: 2012 (2007)
Terjedelem: 304 p.
ISBN: 9786155049668
Honnan: Kiadói, recenziós példány
Talán nem is annyira hírek ezek, mint inkább mindenféle érdekesség ami are héten odafigyeltem. S úgy döntöttem, kicsit megtoldom könyvesblogger eseményekkel is a hétről.
Nem tudom mennyire vagytok ismerősek az Europeana Kiállításai között, ezek mind online, virtuálisan elérhető gyűjtemények. A legújabb oldal az első világháborúra koncentrál, méghozzá személyes történetekre.
Az elmúlt pár hétben a The Atlantic magazin szépen elsiratta a nyomtatott kritikát, majd felvetették, hogy az internet talán megoldást hozhat.(Hahh a spanyol viasz:)) Mert már van olyan oldal, ahol az újságokban megjelenő írásokhoz hasonló minőségű könyvrecenziók vannak. Szóval láthatólag azért még nyugaton is erősen él az a beidegződés, hogy az interneten mindenki csak hobbiíró, s amit kinyomtatnak, csak az az igazán értékes.
A Szürke 50 árnyalata körülötti hajcihő folytatódik. Néhány floridai könyvtárban ugyanis eltávolította a könyvet a gyűjteményéből, mert túl erotikus. Úgyhogy valószínűleg be fog kerülni a betiltott könyvek közé is a regény, meg továbbra is csak generálódik a hírverés körülötte, hiszen a New York Times is megírta a sztorit. Sőt hamarosan talán az Ulpius kiadó is azt írhatja a hírlevelében, hogy június végén jön a könyv, amiről mindenki beszél amit betiltottak stb.
Magyar bloggerkörökben sokat beszélgettünk a recenziós könyvekről, az olvasmány élményekről, a blogolásról. Írtam ugye én is (ezúton is köszönöm a sok érdekes hozzászólást), meg Nima és Gretty főleg a recenziókkal kapcsolatban, Amadea arra volt kíváncsi, ki hogyan válassza ki az olvasmányait, azaz van-e radarja a könyves bloggernek?
Andi könyvmoly pedig elindította az első magyar könyves Vlogot.
Két éves lett Katherine Könyvesboltja, ahol nagyon tartalmas cikkeket lehet olvasni rendszeresen. Kellyolvas pedig utána járt egy magyar modellpárosnak, akik népszerű YA regények címlapján szerepelnek.
Külföldön egyáltalán nem szívbajosak a könyves bloggerek, szinte harácsolják a reci példányokat és az olvasóik se hányják ezt a szemükre, mert végülis előolvasnak nekik és megmondják a tutit. Megkímélik őket attól, hogy fizessenek valami rosszért, a kiadók meg jobban járnak, mert olcsóbb mint hirdetni nyomtatott lapban és majdnem többen olvasnak a könyvről, mint a hagyományos sajtóban. Ráadásul vannak bizonyos műfajok, amelyekről a mainstream média szeret megfeledkezni, bezzeg a bloggerek nem (Itt idézném Nick Hornbyt a Meztelen Juliet-ből: "Hét ausztráliai rajongó összeáll három kanadaival, kilenc brittel és két tucat amerikaival, és egy olyan emberről, akinek húsz éve egyetlen új felvétele sincsen, hirtelen naponta beszélnek. Erre való az internet. Meg persze pornográfiára.")
Itthon azonban a recenziós könyvekre bloggerek és a közönségük is mindig ferde szemmel néznek. Bizalmatlanság. Mert ugye, ha nem fizettél egy könyvért, hanem a kiadótól kaptad, biztos nem úgy írsz róla, mintha saját nehezen megkeresett forintjaidat adtad volna ki érte. Eleinte én például nem is írtam, hogy ettől vagy attól a kiadótól ajándékba kaptam vagy köszönetet mondtam volna érte. Mert az amúgy is ciki, hogy megköszönöd aztán igazából nem is írsz jót a könyvről. De az elmúlt pár évben már azt csinálom, hogy a könyv adatainál feltüntetem, hogyan is jutottam a kötethez (amit persze korábban is ki lehetett olvasni a sorok közül, mert jó hosszan írtam az eredettörténetről - kölcsön, vettem, könyvtár stb. - ha volt mit).
Na most igazából azt szeretném kérdezni, hogy Ti, akik olvassátok az olvasónaplómat, megnézitek-e ezt az információt. Ad-e valami pluszt a tudat, hogy honnan van a könyv? Elvárjátok-e, hogy informáljalak benneteket arról, saját kötet, könyvtári vagy ajándék, vagy kiadói példány? Van kifogásotok a recenziós példányok ellen? Ha igen, mi?
Jó lenne, ha pár kommentet kapnék az ügyben, ha nem is ide, akkor levélben is szívesen várom az észrevételeket (lobo1tomia gmail ponty com címen), mert ez egy olyan örökzöld téma, ami úgy 6-8 hetente feltűnik a könyves blogok közt. S bár a könyvesbloggerek mindig körbekommentálják a dolgot (ezt elvárom most is :), érdekelne olyan véleménye is, aki civil.
Kristan Higginsről már nagyon sok jót hallottam, hogy kiváló modern románcokat ír, de eddig még valahogy nem olvastam tőle semmit. Aztán a netgalley-n megláttam a regényét és jelentkeztem rá. S bizony, nem bántam meg, mert azt kaptam, amire számítottam: kikapcsolódás, romantika, könnyed olvasmány.
Parker Welles eddigi élete egészen jól alakult, sose volt pénzügyi gondja, még azt is megtehette, hogy nagysikerű gyerekregény-sorozata után járó honoráriumát jótékony célokra fordítsa. Csakhogy az apját kétes pénzügyi manőverei miatt lecsukják, úgyhogy ugrik mindenféle örökség. Csupán egy ház marad a nevén, amit valami őrült nagynéni hagyott rá évekkel ezelőtt. Parker úgy gondolja, kis átalakításokkal majd jó áron el tudja adni a nyaralót, s az abból szerzett pénzen majd új életet kezd a fiával. Csakhogy a ház elképesztő állapotban van, s az egyetlen ember, aki felajánlkozik, hogy segít neki az apja volt jogtanácsosa, James Cahill. Parker nem szívesen fogad el segítséget az általa csak talpnyalónak tartott pasitól, aki azonban bebizonyítja, hogy elég ügyes kezű, ráadásul valami nyomhatja a lelkiismeretét, mert teljesen ingyen hajlandó dolgozni a házon. Márpedig Parker szorult helyzetében mindenhol igyekszik spórolni, s miközben felújítja a nyaralót megpróbálja kitalálni, mi legyen a következő könyvsorozata, mit dolgozzon, mit tegyen a fiával és persze James-szel…
Ugyan már az írónő is azzal kezdi, hogy a regény főszereplője egy korábbi műben mellékszereplő volt és úgy érezte, hogy megérdemel egy jó kis happy endet, egyáltalán nem volt zavaró, hogy az előzményeket nem ismertem. Parker igazi szegény kis gazdag lány volt, aki mindig természetesnek vette a vagyoni helyzetét, mikor pedig gondja támadt, azért továbbra se kellett komoly megélhetési problémákkal küszködnie. Természetesen a családja nem éppen kiváló viselkedéséről volt nevezetes és jóval közelebb érezte magát a barátaihoz, mint a szüleihez. Mondjuk nem ő a legszimpatikusabb főszereplő, akiről valaha olvastam, ugyanis gyakran indokolatlanul kegyetlen a viselkedése James irányában, amit nem igazán értettem, és zavart, hogy fogalma se volt arról, mit is akar igazán. Lehet, hogy a férfi főszereplő meg kicsit túl tökéletesre sikerült, ezért aztán nagyon is szembetűnő volt, hogy szegény hiába szakad meg az erőlködéstől, Parker rá se hederít, sőt mindig kerek perec elutasítja, mindenféle komoly indok nélkül.
Viszont Higgins tényleg jól ír, kellemesen szórakoztam, volt benne humor bőven és persze később kiderült, hogy a kisváros meg a lakói, akik közé Parker került már egy másik regényben szerepeltek, szóval gondolom aki ismeri az írónő munkásságát ezt örömmel fogadja. Kicsit éreztem ezt, mert ezek a mellékszereplők alig vannak bemutatva mégis nagyon fontos helyeken szólnak bele a történetbe, biztos valahol hibádzik valami. Szimpatikusnak tartottam még azt is, hogy a végén igazából nem minden rendeződik egy varázsütéssel, mert vannak olyan évtizedes sérelmek és jellemek, amelyeket nem lehet egyetlen jelenettel, vagy Bocsáss meg!-gel feloldani.
Talán azért is tetszett amúgy Higgins regénye, mert közelebb áll a chicklit-hez, mint a romantikához. Érződött, hogy Higgins korábban főleg E/1-ben írt regényeket, most is sok olyan kifejezést és fordulatot használt, amelyek inkább oda valók lettek volna (mondjuk az, hogy Parker fejében mindig jó tanácsokat adtak korábbi könyvének nyálas szereplői, az vicces volt:). Ráadásul itt tényleg nem volt túlhangsúlyozva a szex, szóval akit zavarni szokott az ágyjelenetek plasztikus leírása, az is nyugodtan nekivághat Higgins regénynek, mert ő finoman zárva tartja a hálószobaajtót. A küszöbig eljutunk, aztán meg vágás és jön az L alakú takaró meg a cigaretta (oké, ez csak metafora de remélem érthető, mit akarok mondani :)
Kiadó: Harlequin
Megjelenés: 2012 április
Terjedelem: 425 p.
ISBN: 9780373776580
Honnan: Netgalley, recenziós e-book
Akkor most másodszor is jelentkeznék néhány, a héten olvasott hírrel, ami felett talán kicsit el lehet morfondírozni a könyvekről meg az olvasásról.
Észak Amerikában és világszerte a résztvevő Képregény boltokban ma tartják (május 5.) a Free Comic Book Day-t (amúgy ez mindig május első szombatjára esik). Annyit jelent, hogy a boltokban lehet kapni ingyen képregényt meg hatalmas kedvezmények vannak és mindenféle egyéb programok, amik a képregényekhez kapcsolódnak. Lehet azért csak ezen a hétvégén mutatják be az USA-ban a Bosszúállókat is?
Pár hete Neil Gaiman a birt Sunday Times Magazine-nak készített interjút Stephen Kinggel. A cikk úgy tudom csak előfizetőknek érhető el, ráadásul kicsit meghúzott, de Gaiman az egészet leközölte a blogján. El lehet olvasni, miről tud beszélgetni két modern klasszikusnak számító író.
Az oxfordi Bodleian Könyvtár önkéntesek segítségére számít, akik segítenek közel 4000 partitúra feldolgozására, hogy az megjelenhessen az online katalógusukban. Természetesen a könyvtár zenei gyűjteménye hatalmas, de alig 20%-a érhető el a neten, ezért próbálnak ki mindenféle újítást, hogy tudnák minél nagyobb részét minél több ember számára elérhetővé tenni az interneten. Szinte bárki lehet civil könyvtáros.
E-könyvtárat kíván nyitni az Akademia Kiadó és a CompLex. Azaz elvileg itthon is megvalósulhat az e-könyvek kölcsönzése.
Már Angliában is (eddig főleg amerikai adatok voltak a témában) arról szólnak a számok, hogy az e-könyv vásárlás a nyomtatott rovására nőtt.
Amikor tavaly néhány külföldi blogon írtak a Deathless-ről mindenki azonnal kiemelte, hogy az írónője, Catherynne M. Valente minden könyvét várják, mert annyira csodás a prózája, szabadon kezeli a különböző megszokott fantasy elemeket, s belőlük valami különlegeset teremt. Persze, hogy azonnal érdeklődni kezdtem, utána olvasgattam és amikor már az SFmagon is ismertették a regényt, erősen fontolgattam, hogy nem várok, megveszem és elolvasom angolul. De aztán kiderült, hogy jön az Ad Astra, kiadják a regényt, sőt Kleinheincz Csilla fordítja, aki maga is rajong az írónőért és kiválóan tud megbirkózni a nehezebb, rétegesebb és már-már lírai szövegekkel is. Mert a Marija Morevna pontosan az a fajta könyv, amitől én még mindig megrettenek angolul, mert olvasásához még jobban kéne ismernem a nyelvet, hogy átérezhessem a próza minden szépségét.
A regény úgy indul, mint egy igazi népmese, Marija Morevna látja a mágiát, a különleges világot, jönnek a kérővé változó madarak és magukkal viszik a nővéreit, hogy aztán érte is megérkezzen a neki rendelt pár, Koscsej cár, a halhatatlan. Vele tart hát a különleges világba, ami egészen bizarr (véres szökőkutak, libabőröző falú házak stb.) és mégis a lány beilleszkedik, kiállja a próbákat és kiérdemli Koscsej kezét. De a boldogan éltek, míg meg nem haltak nem jön el, mert az élet és a halál cárja állandó háborúban áll egymással, s Marijából harcos lesz. Aztán ahogy az meg van írva a népmesékben, megérkezik Iván, hogy magával ragadja és visszatérjen vele az emberek közé. Méghozzá az ostromlott Leningrádba, mert az élet és halál harca mindenütt ott van.
Nem mondanám azért, hogy ez egy könnyű könyv, ne várja szerintem senki, hogy sétagaloppban átvágtat ezen a regényen. Ezt emészteni kell és ízlelgetni a sorokat, a mondatokat és rácsodálkozni az összefonódásokra és meglepődni azon, hogy mi mindent ismerünk fel benne. Mert amikor még kötelező volt a nagy orosz szovjet testvéreket szeretni, s bár ők a saját meséikkel elég szőrös kézzel bántak, itthon rendszerint lehetett jutalomkönyvként megkapni A Rézhegyek királynőjé*t és már óvodában sokszor megnézni a Púpos lovacska rajzfilmet (amúgy Iván megjelenésekor jutott eszembe, mert éppen olyannak képzeltem el az egyszerű katonát, mint a mesefilm hősét), hogy a többiről ne is beszéljünk. Mindenesetre már akkor az maradt meg bennem, hogy ezek az orosz mesék mennyire hasonlítanak a magyar népmesékre és mégis mennyire különböznek tőlük. Erre itt van egy amerikai írónő, aki házasság révén bekerült egy orosz családba, s jól ráereszti az egyik népmesére posztmodern látásmódját és készít belőle valami izgalmasat és nyugtalanítót.Egyrészt valamennyire feldolgozza az ismert történetet, Koscsej cár házasságát Marija Morevnával, s a kapcsolatuk kimenetelét, Iván érkezését, aki magával viszi a nőt, s végül egy érdekes szerelmi háromszög kialakulásának, működésének és megoldásának (?) lehetünk tanúi. Másrészt meg mindez a NOSZF előtt, alatt, után és a második világháború idején játszódik. De nem egyszerűen az történik, hogy a népmesét ráhúzza a történelemre, hanem az eltitkolt, kitagadott mágikus világra is nagy hatással van ám a szovjet öntudat. Hiszen a házimanók bizottságokba tömörülnek, a sárkányok imádják a bürokráciát, a ruszalkák ápolónők lesznek és még Baba Jaga (az orosz vasorrú bába) is rangot ad magának. Aztán meg ott vannak a csak keresztnévvel szereplő jaicskai lakosok, akikről kis történelmi ismerettel lehet ám sejteni, hogy kicsodák...
Amúgy maga Valente is írt arról, honnan jött az ötlet, hogy feldolgozza a mesét, ami eredetileg igazából Iván története volt, aki megpróbálja visszaszerezni Marija Morevnát, miután megszegi a nőnek adott ígéretét, lemegy a pincébe és ott találja a falhoz láncolva Koscsejt, aki így kiszabadul és magával viszi a feleségét. S persze őt elsősorban a nő alakja fogta meg, ezért is főszereplője ennek a regénynek a lány, aki látja a mágiát és már sose lesz nyugodt, hétköznapi élete, bármennyire is igyekszik. Valójában a regénynek annyi rétege van és láthatólag én is csak csapongok itt, mert lehetne írni arról, hogy igazából szól ez a férfi-nő kapcsolatról, a házasságról is rendesen.
Végül arra jutottam, ez nem az a könyv, amit könnyedén lehet olvasni vagy csak úgy félvállról venni a tartalmát. Ezt ízlelgetni kell, megadni a módját, hagyni, hogy beszippantson és belemerüljünk különleges világába. Még fogalmam sincs, mi ez a mythpunk, de ha ilyesmik lesznek belőle, akkor tetszik. Mint ahogy valóban, Catherynne M. Valente is egy különleges írónő, akit határtalan képzelettel, trükktárral és hihetetlen nyelvi akrobatikával áldott meg a sors, s mindez szerencsére tökéletesen át lett ültetve magyar nyelvre. S igazából egy kicsit nosztalgiát is éreztem és azt, hogy megkeresem azokat az orosz népmesés könyveket, amiket a 80-as években kaptam, s kicsit felfrissítem a velük való ismeretségemet.
Ja és tudom, hogy sokan, ha egy könyvről csupa jót olvasnak inkább tartózkodnak tőle, mert túlságosan nagy a hype. Nos, itt azért megérdemelten van. Ha valaki igényes és különleges fantasyt szeretne olvasni, ahol a történet mellett a nyelvben is lehet gyönyörködni, annak ez a könyv való. De mint írtam, ne számítson könnyű nyári olvasmányra, ez felér egy jó nagy fejbeveréssel.
Eredeti cím: Deathless
Fordító: Kleinheincz Csilla
Kiadó: Ad Astra Kiadó
Megjelenés: 2012 (2011)
Terjedelem: 309 p.
ISBN: 9786155229008
Honnan: Kiadótól, recenziós példány, ebook
*Mennyire durva már, hogy antikváriumban 8000 pénzt kérnek érte!
Sör és virsli helyett - ha nem tudod, ez mi akkor túl fiatal vagy:) - pár megjelenést vonultatnék itt fel minden majálisozó kedvére, amelyek majd hamarosan feltűnnek a könyvesboltok polcain és érdemes rájuk odafigyelni. Vagy elrettenni tőlük, mindenesetre kicsit misztikázósabbra sikerült ez a válogatás, mint szokásom.
Rögtön kezdem egy 1996 óta csak kisebb vagyonokért kapható könyvvel. Umberto Eco: Hogyan írjunk szakdolgozatot? című munkájától én annak idején teljesen kétségbeestem. Mert persze a szakdolgozatírást is könyvből akartam megtanulni, mint annyi minden mást is. Nekem nem volt ennyi időm csak a kutatással foglalkozni. Aztán később rájöttem, hogy nem is főiskolásoknak szánta, hanem komolyabb kutatóknak. Persze azért vannak benne jópofa dolgok arról, hogy érdemes cédulázgatni, jegyzetelni és a könyvtárat használni. Vajon még mindig katalógus cédulákról van benne szó?
Kiadó: Partvonal, ISBN: 9789639910898, terjedelem: 216. oldal, Megjelenés: május 15
Ha már így benne vagyunk az ismeretterjesztőkbe, íme egy francia kultúrtörténeti munka, melynek már a címe is izgalmas: A pokol története. A kötet meg nem rejt mást, legalábbis a fülszöveg szerint, mint a Pokolra vonatkozó elképzelések körbejárását az ókortól napjainkig kultúrákban, népcsoportokban, korszakokban kutakodva. Gondolom jó kis franciás nehéz tudásanyaggal körítve. Legalábbis Georges Minois-tól ezt várja az ember.
Kiadó: Atlantisz, ISBN: 9789639777125, terjedelem: 620. oldal, Megjelenés: megjelent
Mary Nichols: Nyári lak című könyve, amely két generáción átívelő szerelmi történet, a vidéki Angliában játszódik, smaragdzöldben és a két világháború alatt. Ráadásul nagyon dicsérik, hogy a szerző igazán igyekezett jól megrajzolni a történelmi környezetet. Gondolom Kate Morton kedvelőknek tetszeni fog, hűvös esős angolos olvasmánynak tűnik a nyárra.
Kiadó: General Press, Megjelenés: 2012 június
Karen Essex Szerelmes Drakula című regénye, amit a General Press Kiadó az év második felére ígér (s remélem a borítón még gondolkodnak egy sort), a klasszikus Bram Stoker történetet meséli el, Mina Murray szemszögéből. Mivel külföldi oldalakon gótikus regénynek, horror sztorinak meg paranormális romantikusnak van becímkézve, elég sok mindenkit érdekelhet. Mindenesetre Essex korábbi történelmi regényei is elég népszerűek voltak itthon, szóval gondolom ezzel se lesz más a helyzet.
Kiadó: General Press, Megjelenés: 2012 második fele
Ha már a vámpíroknál tartunk, akkor álljon itt egy magyar UF ajánlás is. Ami felett valószínűleg elsiklottam volna, de a szerkesztő, Kleinheincz Csilla ajánlotta, hogy dinamikus és izgalmas írás, belevaló hősnővel, amilyen már ráfér a magyar fantasy irodalomra és kiemelte, hogy nem romantikus! Tessék, megírták a magyar változatát is annak, hogy mi történik, ha az élőhalottak és haverjaik teljes jogú állampolgárok lesznek.
Kiadó: Delta Vision, ISBN: 9786155161384, terjedelem: 464. oldal, Megjelenés: május
Részemről ennyi az ajánló egyelőre. Ti mire figyeltetek fel a kiadók májusi kínálatából?
Majdnem minden héten van egy csomó olyan könyves hír, meg esemény, ami mellett elmegy az ember, illetve szeretne írni róla, vagy beszélgetni de aztán elmarad. Úgy döntöttem, hogy megpróbálom minden hétvégén az elmúlt 5 munkanap során feltűnt érdekességeket összefoglalni, icipici kiegészítésekkel, hogy mégis mi az, ami engem ezekből a hírekből gondolkodásra késztetett.
Nagyon sokan szeretik a The Story Siren blogot, amelynek írójáról a héten kiderült, hogy bizony plagizált. Még januárban két másik blog utalt rá, hogy vett valaki tőlük át szövegeket, s Kristi először megpróbált levélben magyarázkodni, de aztán nyilvánosságra került a kiléte. Írt több változatban is magyarázatot a tetteire, amelyek egyike se aratott osztatlan sikert. Először is, anno tőle is loptak szövegeket, többször is kikelt a plágium ellen, másodszor a mostani tettét próbálta eltusolni, harmadszor pedig igazán nem ismerte be a tettet, hiába mutat rá több bizonyíték is. A rajongói meg védik, hogy ugyan már, Kristi kedves ember és csak hibázott. De sokan azon vannak felháborodva, hogy az, mert valaki kedves még nem mentesíti az alól, ha rosszat tesz és lop. Ráadásul mivel az ő blogja nagyon népszerű és szinte mértékadónak tekintik a manapság egyik legmenőbb műfajban, elég rossz fényt vet ezzel és a rajongói viselkedésével az egész ifjúsági irodalmi blogéletre. Mit ne mondjak, érdekes végigolvasni a történteket, kommenteket.
Kiosztották az Edgar díjakat, ami az egyik legrangosabb elismerése a krimiíróknak.
Megfilmesítik a Temető könyvét, méghozzá a Disney szerezte meg a jogokat. Egyelőre úgy néz ki, hogy ugyanaz a csapat fogja elkészíteni akik a Karácsonyi lidércnyomást és a Coraline-t is. Maga Gaiman csak a hírt közölte, mint mondta még sok minden alakulóban van, nem kommentál részleteket.
Ha már filmhír, akkor megjelent az első kép is a Pi élete adaptációjából, ami az ősszel várható. Sőt tesztvetítésen egy 10 percnyi anyagot látva sokan már Oscar esélyesnek tartják.
A Forbes magazin minden évben összeállít egy listát a leggazdagabb kitalált személyekről, kiszámolják, hogy a vagyonuk mekkora lehet. Idén az első helyen Smaug szerepel, a Hobbitból.
Május 8-án (e sorok írójának születésnapján) fog megjelenni Mario Puzo: A keresztapa című már klasszikusnak számító regényének az előzménye A Corleone család, amit Ed Falco írt. A könyvhöz van egy jópofa trailer is:
