Hadak útján - Michael Morpugo regényéből készült első világháborús látványos dráma alapját a Cartaphilus fogja kiadni február elején. Stephen Spielger készített filmet a könyvből, ami egy ló és nevelője kalandjairól szól a csatatér minden oldalán. Nem egy vastag regénynek ígérkezik, csak 144 oldal:)
Kiadó: Cartaphilus, megjelenés: 2012. február 7,, ISBN: 9789632662381, ár: 2000Ft.
A leleményes Hugo - erről a filmről mindenki annyit tudott, hogy Martin Scorsese rendezte és gyerekeknek szól, mert ifjúsági regényből készült. Brian Selznick regénye egy kisfiúról szól, aki be akarja fejezni apja munkáját. A kötet rajzokkal van tele, átmenet a graphic novel és a képregény között. A Libri kiadó tervezi február vége felé megjelentetni. Kérdés, hogy még az Oscar előtt, vagy után kerül a boltokba.
Kiadó: Libri, Megjelenés: 2012 február 27, ISBN 9789633100721, ár: 3990Ft.
Pénzcsináló - Michael Lewistól több pénzügyekkel foglalkozó könyv is megjelent itthon (Brókerpóker, A nagy dobás), de ez még nem. S egyelőre nem is találtam utalást arra, hogy lesz, de hát érthető, Brad Pitt nélkül kit érdekel a baseball?
A segítség - Kathryn Stockett regénye már tavaly megjelent itthon is, még én is olvastam. A film is volt a mozikban, sőt az Európa Kiadó ismét megjelentette a könyvet új, a mozgóképhez rímelő borítóban, hogy jobban fogyjon, s olcsóbban is, puha kötésben a kemény helyett.
Az utódok - Kaui Hart Hemmings regényét elvileg február elején jelenteti meg az IPC kiadó. Addigra biztos a borítót is lecserélik és azt hirdetik majd, hogy 4 Oscarra jelölték (Legjobb film, rendező, színész, adaptált forgatókönyv). A film is megérkezik hozzánk február 16-án, szóval ebből tényleg előre fel lehet készülni.
Kiadó: IPC könyvek, ISBN 9789636354206, megjelenés: 2012, február 2, ár: 2999Ft.
Rém hangosan és irtó közel - Jonathan Safran Foer regénye már 2009 óta olvasható magyarul és elég szép visszhangja volt.
Kiadó: Cartaphilus, ISBN: 9789632661087, 388 oldal, 3900 Ft
Suszter, szabó, baka kém - John Le Carre kémregénye a filmhez kapcsolódóan kapott új címet és borítót is, mert korábban már Árulás névvel kiadta az Agave. S a film is látható már a mozikban.
Agave Kiadó, 2011, ISBN: 9789639868434, 328 oldal, ár:2880 Ft.
Agave Kiadó, 2011, ISBN: 9789639868434, 328 oldal, ár:2880 Ft.
Tintin kalandjai - ugyan csak zenére jelölték, de a kalandok egy igazi oldschool képregénysorozat alapján készült, amelynek elég sok része magyarul is elérhető.
Jane Eyre - Csak kosztümre jelölték, de aki még nem olvasta volna Charlotte Bronte regényét, az ne fogja vissza magát emiatt, mert érdemes. S közben bele lehet képzelni Michael Fassbendert Mr. Rochester szerepébe :)
Harry Potter és a Halál ereklyéi - a rajongók nagy bánatára az utolsó kötetből készült második film csak legjobb látványterv, smink, vizuális trükk kategóriában rúghat labdába.
Animus Kiadó, 2008, ISBN: 9789639715431, 624 oldal, ár: 4690 Ft
A tetovált lány - merész könyvből merész film lett. Itthon már évek óta siker Stieg Larsson Millennium trilógiája, sőt az amerikai előtt a svéd változatra is lehetett mozijegyet váltani. Amúgy ebből is van filmes borítójú kiadás.
Animus Kiadó, 2009, ISBN: 9789639884229, 576 oldal, ár: 3490 Ft
Animus Kiadó, 2011, ISBN: 9789633240588, 640 oldal, ár: 3290 Ft
Egy hét Marilynnel ami az angol Colin Clark visszaemlékezésből készült nem jelent meg magyarul, sőt Amerikában is csak a film kapcsán adták ki a brit kötetet. A filmet azonban február 16-tól meg lehet tekinteni.
Albert Nobbs - az ír George Moore novellájából készült, amelyben egy nő a 19. században férfinek öltözik, hogy munkát találjon és életben maradjon. Filmnek nincs hazai forgalmazója, s olvasni se lehet magyarul a novellát.
Azért így összeszedve nem is rossz arány, egész sokat lehet magyarul is elolvasni.
Nem nagy titok, hogy kedvelem a romantikus regényeket, Jane Austent és a chick-litet, s amikor olvastam Victoria Connelly Austen trilógiájáról, amely 3 regényt takar, mindegyiknek köze van valamilyen szinte Jane Austen regényeihez, de önálló történetekként is olvashatók, kerestem az alkalmat, hogy belenézhessek. Aztán a netgalley-n keresztül sikerült is elolvasnom a középső regényt.
Úgy gondoltam, hogy minden adott, jól szórakozzam: angolok, vidék, Austen, vidámság, humor.
A grafikus Kay Ashton váratlanul örökséghez jut, s mivel semmi se köti jelenlegi lakhelyéhez, végre változtathat az életén. Elköltözhet az egyik Jane Austen regény helyszínére, Lyme Regis-be és befejezheti a rajzokat, amiket kedvenc regényéhez készített Az illusztrált Darcy címmel, s talán meg is tudja majd jelentetni. A tengerparti kisvárosban azonban beleszeret egy elhagyatott villába, amit megvásárol és otthonos kis panziót nyit. S rögtön híres vendégei is akadnak, ugyanis a városba érkezik egy filmes társaság, hogy leforgassák a Meggyőző érvek legújabb adaptációját. A főszereplők és a rendező Kay-hez szállásolja be magát, s a lány hirtelen azon kapja magát, hogy a szupersztár Oli Wade Owen a konyhájában reggelizik, bókokkal halmozza el, s már szinte képtelen elválasztani fantáziáiban, hol kezdődik Wentworth kapitány és végződik a világhíresség. Pedig lenne valaki sokkal kézzelfoghatóbb is, akinek megakadt Kay-en a szeme: Adam, a visszahúzódó forgatókönyvíró és producer első pillantásra beleszeretett a lányba. De Kay úgy gondolja kipróbálja magát Emma Woodehouse szerepében is és összeboronálja Adamet a félénk színésznővel, Gemmával.
Ó, nem is tudom, hol kezdjem a problémákat. Talán a karaktereknél. Kay aztán kimerítette a Túl Hülye Hogy Éljen kategóriát. Pedig eleinte nem úgy indult, bár igazán nem volt a lány jellemében semmi rendkívüli, ami kiemelte volna, de még a története izgalmasan alakulhatott volna, de aztán megérkeztek hozzá a színészek még a maradék eszét is elveszítette. Nem hiszem el, hogy normális, magát intelligensnek tartó nő ennyire figyelmen kívül képes hagyni árulkodó jeleket, na meg figyelmeztetéseket, hogy ne kezdjen színésszel. S nem csak olyanok, akiknek halvány fogalmuk sincs az adott személyről, de azok is óva intették őt Olitól, akik jól ismerték a férfit, de Kay senkire se hallgatott, még saját magára se. Pedig annyira egyértelműek voltak a jelek, s annyira fel tud húzni, ha egy olyan nő a főszereplő, aki saját magát nem becsüli, hogy a legapróbb figyelmességet elvárja másoktól, pláne ha azok állítólag udvarolnak neki. Bezzeg Szent Adam közeledését meg, ami annyira egyértelmű, hogy csak a vak nem veszi észre, rendszerint félremagyarázta.
Nos igen, a többi szereplő jelleme se volt valami hatalmas alkotás: Kay álmodozó buta liba, Adam egy szent és jó barát, kedves, segítőkész, Gemma anyja árnyékában élt egész életében, szerény tehetség, de aztán hirtelen a sarkára áll, Oli a felfuvalkodott szupersztár, akinek a titkát elég hamar lehet sejteni, viselkedésében semmi logika sincs és a végén tettei teljesen értelmetlenek, kegyetlenek és az írónő minden magyarázat nélkül hagyja el a szálat. A szerelemek meg persze egy pillanat alatt szövődnek: Adam megpillantja Kay-t, Kay megpillantja Olit, Gemma szeme összevillan Robbal stb.
Na jó, ez egy regény, ne akarjam a valóságot követelni rajta, de egy kis józan ész férhetett volna a szereplőkbe, írónőbe stb. Sőt utána olvasva a legtöbben kedvelték ezt a regényt. Úgy látszik csak én vagyok ennyire türelmetlen és kukacoskodó manapság.
Nem tudom, lehet hogy befásultam, vagy egyszerűen rosszul választok, de mostanában úgy éreztem, kevés olyan regényt sikerült kifognom, amit igazán élveztem volna. Pedig azok is, akárcsak ez, papíron nekem íródtak, minden adott volt bennük, amit szeretek. Aztán mégse jött össze a dolog. Mert szeretem az angliai helyszíneket, de itt úgy jelentek meg, hogy ha nem ismerném az ottani vidéki életet, lehetőségeket, nem értettem volna meg, mire utal a szerző. Bírom a romantikát, ami itt nagyon halvány és sablonos volt. Angol írónőtől, ha chick-litet ír, valami kis humort, szarkazmust elvárnék. De ebben a regényben ilyet nagyon gyéren és épp csak beszédfordulatokban, néhány odavetett megjegyzésben fedeztem fel. Ami humorosnak kikiáltott regényhez kevés. Az olyan regényeket meg, ahol Jane Austen nevét és hőseit arra használják, hogy tovább erősítsék mind az írónőről, mind nevezett főszereplőkről alkotott előítéleteket, ki nem állhatom. Ráadásul a legtöbb erőltetett fordulat csak azért szerepelhetett benne, hogy ha lehet az összes Jane Austen regény címe bekerülhessen a könyvbe.
S ilyenkor mindig hatalmas akaraterőről teszek tanúbizonyságot, mert egyrészt végigolvastam a könyvet, ugyanis az utolsó lapokig reménykedtem abban, hogy mégiscsak lesz értelme valaminek. Hogy kiderül, az egész csak egy rossz álom, vagy agyműtétet hajtanak végre Kay-en és végre lesz esze. Plusz az ember nem csapdossa ide-oda az e-könyv olvasóját, mert az igen drága mulatság lenne.
Úgyhogy vagy én nem vagyok elég Jane Austen rajongó ahhoz, hogy elnézzem, mennyire szipolyozzák ki a nevét és regényeit szegénykének, vagy megkövült a szívem és már egy romantikus chick-lit se tud felvidítani. Vagy egyszerűen tényleg kifulladt ez a téma (mind a nőcis, mind Austenes) és a sok epigon között, akik szép borítókat és fülszöveget kapnak nehéz megtalálni az igazán jót, szórakoztatót.
Szóval Victoria Connellyvel a kapcsolatom itt véget is ért. Még jó, hogy az első könyvét csak 2 dollárért vettem meg és a harmadikat már nem fogom kérni elolvasásra, mert tartok tőle, hogy nem lesz jó.
Kiadó: Sourcebooks
Sorozat: Austen Addicts #2
Megjelenés: 2012 január
Terjedelem: 360 p.
ISBN: 9781402251351
Honnan: Netgalley, recenziós e-book
Elérkezett hát utolsó részéhez a sorozat. Annak idején amikor belevágtam, kijelentettem, hogy igazából Nalini Singh neve volt ami húzott engem a regényekhez, míg Showalterről hallottam már, de még nem olvastam tőle semmit, addig a másik két szerző teljesen ismeretlen volt. s eléggé vegyes érzéseim voltak eddig az egész koncepcióval kapcsolatban. Négy testvérről van szó, akiknek a birodalmát hatalmába keríti egy gonosz vérmágus, őket pedig szüleik utolsó varázslata menti meg attól, hogy áldozattá váljanak. Külön-külön kell boldogulniuk ahhoz, hogy visszatérhessenek szülőföldjükre és végül összefogva legyőzzék a hatalmas varázslót, s visszaszerezzék a jussukat. Most a befejező kötetben érkeztünk el a nagy leszámoláshoz és a legkisebb fiú, Micah történetéhez.
Micah-ból a Mélyés (The Abyss) Fekete Ura lett, azaz ő felel azért, hogy megfelelő helyre kerüljenek haláluk után a gonosz lelkek. A Pokol helyi megfelelőjéről van tehát szó: a Fekete Lord őrzi a Mélység kapuját, összeszedi az elkóborolt vagy éppen oda tartó lelkeket és gondoskodik arról, hogy minden rendben maradjon. Mikor a szülőföldjét megtámadták még kisgyerek volt, de immár felnőtt férfi, varázshatalma van, viszont semmi emléke sincs arról, mi történt vele azelőtt, hogy Fekete Lord lett belőle. A titokzatos, félelmetes várba érkezik saját varázsereje felhasználásával Liliana, hogy felébressze Micha-ban a herceget, az emlékeket és rávegye, hogy visszatérjen Eldenbe, segítsen neki legyőzni a vérmágust. A lánynak fogalma sincs, milyen ember lett a család kis kedvencéből, csak mesékből ismerte Elden uralkodó családját, hiszen pont az ő apja vetett véget a boldog békeidőknek. Liliana ugyanis a Vérmágus lánya, maga is boszorkány, erejét vérből nyeri, de az apjával ellentétben csak a sajátját használja. Egész élete folyamatos kínzások sora volt, mert az apja meg akarta törni, ha már nem szép legyen gonosz, de ő ellenállt és addig gyűjtötte erejét és bátorságát, míg eljutott addig, hogy szövetségest keressen az ellenség soraiból. Mert tudja, céljuk közös: Elden felszabadítása és a Vérmágus megölése. Csak éppen még rá kell vennie Micah-t, hogy emlékezzen és melléálljon.
A legkülönlegesebb ebben a regényben az volt, hogy a főszereplőnő nem egy hibátlan szépség. Sőt, Liliane csúnyácska egyik lába rövidebb a másiknál, s természetesen el se hiszi sokáig, hogy Micah bármi vonzót találhat benne. A férfi azonban eddig csak félelemmel és ijedtséggel találkozott, úgyhogy számára üdítő változatosságot jelent, hogy íme végre egy nő, aki nem reszket tőle, hanem határozott és kimondja amit gondol, ráadásul van humora is és megnevetteti őt. Mind a ketten képesek a másik külseje mögé látni és felfedezni egymásban az értéket és szépséget. Aztán meg ismét elcsodálkozhattam Singh mítoszteremtő, világalkotó képességén. Mert az egész mélység, a lakói és a környezet nagyon jól van kitalálva. Mint ahogy ebben a könyvben kapunk a legjobb képet arról is, mekkora a Vérmágus gonoszsága, mitől van hatalma hogyan is használja azt. Úgyhogy vannak itt mindenféle fantasy-be illő lények és események is a különleges románc mellett.
Mint egyedülálló regény, nagyon jó a Lord of the Abyss. Azonban mint a sorozat befejező tagja és lezárása, nos úgy már elég sok hiányossággal rendelkezik. Például szinte nem is szerepelnek benne a többiek, a végén tűnnek csak fel rövid időre, nincs elmagyarázva, hogy is illenek össze az idősíkok, miképp találkoznak újra a testvérek stb. Szóval csupa olyasmi, amire számítottam volna egy sorozat utolsó részében. Úgyhogy azt kell mondanom, hogy egy ilyen ambíciózus koncepció, vagyis 4 íróval készíteni egy tetralógiát megbukott. Mert nem sikerült konzekvensen vinni az alaptörténetet és bár az egyedi regények a maguk szereplőivel megállják a helyüket, a közös történetvezetés nem jött össze. Ennek ellenére mindenképp Singh regénye sikerült legjobban a sorozatból, legolvasmányosabb, legfantáziadúsabb és legeredetibb történet. Azt hiszem ezeknek az írónőknek még van mit tanulniuk az együttműködésről.
Kiadó: Harlequin Nocturne
Sorozat: Royal House of Shadows #4
Megjelenés: 2011 november 15
Terjedelem: 281 p.
ISBN: 9780373618729
Honnan: Netgalley, recenziós e-book
Sorozat második részéről nehéz úgy írni, hogy az ember ne Spoilerezzen. Akár akaratlanul is. Úgyhogy előre szólok, hogy márpedig itt valószínűleg lesznek az előzményekre utalások, amelyeket a finomabb lelkű olvasók akár poéngyilkosságnak is vélhetnek. Tovább tehát mindenki a saját felelősségére olvasson. Mivel Kelley Armstrong Szellemidézője bejött nekem, nem volt kérdés, hogy kíváncsian vártam, hogy folytatódnak a különleges képességekkel rendelkező fiatalok kalandjai.
Chloe Saunders hiába szökött meg, ismét csak csapdába esett és úgy tűnik, pont olyanok árulták el, akikben megbízott. Ráadásul majd mindenki az összeesküvés elméleteit hóbortnak gondolja, de ő mégis érzi, hogy igaza van. Nem véletlenül nekromanta ő és nem minden fura tehetséggel rendelkező fiatal tud megbirkózni azzal amije van, vagy éppen hagyják meg nekik a lehetősége, hogy rájöjjön, mi végre is van a világban. Bizony élet halál kérdése lehet, hogy hajlandó-e együttműködni, elfogadja-e a feltételeket, amiket elé tárnak. Persze a legjobb lenne, ha az életét mentené, de közben mindenfelé csapdákra kell gyanakodnia és fogalma sincs, ki van vele és ellene. Chloe megpróbál újra kapcsolatba lépni Simonnal és Derekkel, s még amilyen rendes, az örökösen nyavalygó Tori gondját is magára veszi, s közben egyre megdöbbentőbb dolgokat tud meg a képességéről.
Ez a második rész főleg a menekülésről szólt, a rejtőzködésről és nagyon jól van ábrázolva, hogy ez mennyire nem fenékig tejfel. Mert többnyire az éjszakai utcán előforduló tizenévesekre odafigyelnek jobb környéken, felteszik a kérdést, hogy mégis hol van egy felnőtt kísérő. Lepukkantabb helyeken ez ugyan nem fordul elő, ott viszont az utcai élethez nem szokott srácok mindenféle veszélynek ki vannak téve. S akkor még nem beszéltünk arról, mi van, ha a többi természetfölötti képességgel megáldott Variánssal találkoznak. Átvezető kötete ez a trilógiának, de egy percig se éreztem, hogy leülne a sztori: mert először Chloé rabságában megtud egy és mást, aztán megpróbál ismét szökni, majd megtalálni azokat, akik segíthetnek rajta, s közben folyamatosan menekül. S hát egy boszorkány, egy varázsló, egy nekromanta és egy majdnem vérfarkas még akaratlanul is mindenféle kalandba keveredhet. Jó kis izgalmas könyv volt és megint le a kalappal Armstrong előtt, mert nagyon jól elkerüli a YA regények csapdáit és kliséit. Ráadásul sikerül olyan esendő hősnőt megalkotnia Chloe személyében, aki igyekszik elővigyázatos, megfontolt lenni, tisztában vvan saját gyengeségeivel és mások erősségével. Ugyanakkor nagyon bátor és erős lány ő, s nem követ el különösebben őrültségeket, többnyire hajlandó belátni, hogy meneküljön ha a saját érdeke azt kívánja és hallgat a józan eszére, ráadásul még mindig nem éli bele magát valami hatalmas szerelembe se. Az ember meg kénytelen izgulni érte, mert ott van a hatalmas erejével teljesen egyedül és fogalma sincs, mire képes, senki sincs, aki megmondaná neki, hogyan kezelje a halott keltést, úgyhogy Chloé igazából saját magától fél a legjobban.
Kelley Armstrong teremtette világban majdnem békésen megfér egymás mellett a normális és a természetfeletti élet. A paranormális jelenségek és azok elkövetői meghúzódnak és amúgy is az ember szeret mindenre hétköznapi magyarázatot találni, mint hogy belegondoljon, mi van, ha bizonyos furcsa jelenségeket nem lehet áramkimaradással, természeti hatással takarni? Ezért aztán teljesen hihető a boszorkány, a varázsló, a vérfakras és a nekromanta menekülősdije. Most már csak az a kérdés, mikor jön a harmadik kötet?
Eredeti cím: The Awakening - Darkest Power Trilogy 2
Fordító: Godó Klára
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Megjelenés: 2011 (2009)
Terjedelem: 322 p.
ISBN: 9789632454375
Honnan: Kiadói, recenziós példány
Nagyon köszönöm a hatalmas részvételi arányt. Nem is tudom, hogy mire gyanakodjak, tényleg ennyire szeretnétek megkapni a könyvet, vagy egyszerűen csak kajáról mindenki szeret beszélni? Egyébként érdekes megfigyeléseket lehetett tenni étkezési hozzáállásunkkal kapcsolatban. Például, hogy ugyan ételt írtam, amibe bőven desszert is belefért volna, de kevesen írtak süteményt mint kedvencet. Valamint mennyien előnybe részesítik egyrészt a hagyományos magyar konyha kajáit, főleg ahogy a családban készíti a nagyi, anyu stb., a tésztákat és azt hiszem nemzeti ételek közül az olaszok voltak leginkább képviselve a sok tésztaféle meg pizza révén.
A Gabo Kiadó jóvoltából fel tudok ajánlani egy példányt Aimee Bender: A citromtorta különös szomorúsága című regényéből. Amiről már megírtam, hogy mit gondolok (röviden: tetszett). A regényben minden azzal kezdődik, hogy a főszereplő megkóstol egy citromos tortát. Amióta elolvastam, természetesen tortarecepteket és képeket nézegetek. Főleg citromosakat.
Ha valaki szeretné megnyerni, nem kell más tennie, csak írja meg kommentben, hogy melyik a kedvenc étele. Ne menüt írjatok, csak egyetlen kaját, higgyétek el, az a legnehezebb. Esetleg recepttel, ki lehet egészíteni vagy linkkel a recepthez.
A kedvenc ennivalókat vasárnapig, várom, hétfőn sorsolom ki a nyertest, aki elolvashatja, miért is szomorú a citromtorta.
Apróbetű: Mindenki csak 1 kommentel játszhat, nekem ebből semmi előnyöm nem származik.
Az Agave Kiadó lépése, hogy beindította egyelőre szerényen 3 regénnyel az e-könyv kiadását is, kicsit felpezsdítette a dolgokat. Mondjuk nem ők az elsők a piacon, mert vannak akik már pár éve nyomulnak, mint például a Galaktika, SFPortal, Multimedia pláza, Magvető, Athenaeum (tőlük a Bookline-on lehet sok kötetet megvenni e-formátumban). De mindenképp e nagy bejelentésükkel és döcögős indulásukkal elég széles körben sikerült felkelteni az érdeklődést a téma iránt. Úgyhogy megint csak körbe jár mindenfelé blogos körökben, fórumokon, könyves közösségi oldalakon az e-könyv, e-olvasó kérdése, meg ami most már mindenkit érdekel, az árak meghatározása.
Lépjünk túl azokon az idejét múlt kifogásokon, hogy monitoron nem jó olvasni – e-könyvet nem PC-n (MAC-en) kell olvasni, hanem dedikált e-könyv olvasón -, hogy hiányzik a papír illata (van papírillatú spray, ha valakinek nagyon kell), hogy szeretünk ránézni a könyvekre, belelapozni, birtokolni őket, becézgetni, együtt aludni vele, WC-re kádba vinni. Jómagam is innen indultam, hogy szeretem a könyveket, szeretem, ha megvannak nekem, ha belelapozhatok, ha bármikor elővehetem, ha ott vannak a polcomon stb.. Csakhogy egyre inkább beláttam, hogy hajlamos vagyok olyan könyveket megvásárolni, amik csak a helyet foglalják, mert vagy egyszer olvasom el őket és soha többé nem nézek rájuk, vagy csak megvettem, mert akciós volt, aztán ment a várópolcra és ott porosodik pár éve. Úgyhogy jött szépen a behódolás, az e-könyv olvasónak és lett kütyüm, amivel elégedett vagyok és nagyon is kihasználom. Fogadjuk el, az e-könyvek itt vannak és maradnak és ez a jövő ezzel kell együtt élni. NEM FOG KIHALNI A NYOMTATOTT KÖNYV. Megnyugodtunk? Akkor lépjünk.
Nem mondom, hogy korábban nem gyűjtögettem mindenféle kalózkönyveket, mert épp beléjük botlottam és egyszer majd jó lesz felkiáltással eltettem őket valami alkönyvtárba a gépemen, meg töltögettem le könyveket a MEKről is, amikor még a klasszikus irodalmat se perelték ki alóluk. De amióta megvan a kütyü, becsületes utat járok. Fizetek a könyvért, vagy hivatalosan is ingyenesen jutok hozzá, még az időzített DRM-eket se töröm fel, amiket recenziós példányként szerzek be, nem továbbítom a fájlokat, nem töltöm fel kalózoldalakra stb. De sokszor kéne olyan könyvet megtalálni valahol, ami már amúgy ott van a polcomon, ám jól esne, ha az olvasómon is hozzáférhető lenne. Mondjuk adhatnák ezt párban is papírhoz egy gumikötetet és fordítva. Vagy ha bizonyítani tudom, hogy nekem már megvan a könyvtáramban XY regénye akkor letölthetném tiszta szívvel valahonnan.
Azt be kell vallanom, hogy itthoni könyvesboltból még nem vásároltam. S itt el is érkeztünk a mindenkit érzékenyen érintő és az Agavés bejelentés óta a legtöbb vihart kiváltó kérdéshez: az árhoz. Mert az ember azt várná, hogy ha van egy e-könyv, amihez nincs papír, nyomda csak 1 fájlt kell elkészíteni aztán azt továbbmásolni akkor a nyomtatott árának tizedéért kéne adni. Annak idején az e-könyvolvasó blogon volt egy nagyon jó bejegyzés arról, hogy "Mégis mi került ezen a fotelon 7200 ekönyvön 2000 forintba?”
Ezt nem is ismételném, amúgy se értek hozzá, csak rávilágítanék, hogy azért nem minden arany, ami fénylik. Ráadásul úgy olvastam, míg magyar szerzőnél egész jól megoldható az e-könyv dolog, a külföldieknél azért az eredeti jogok tulajdonosai nagyon kemény feltételeket szabnak és körbebiztosítják magukat a nyereségből s csak ezek teljesülése után engedélyeznék a gumikönyvvé válást.
S nem érdemes a külfölddel se példálózni, mert ott is nagy harcok mennek az e-könyv árak körül. Az új megjelenések nem sokban maradnak el a keménykötésű vagy éppen a papír áraktól. Persze sok olcsó könyv is van, meg ezerszámra akciók, de az a papírkönyvek esetében is így volt. Angol/amerikai paperback még mindig olcsóbb, mint az itthoni. Jómagam is akciósan vásárolgatok 1-2 dollárért, vagy valami egyéb előnyért (pontok, következő alkalommal beváltható kedvezmények stb.) cserébe.
Ugyanakkor én is úgy gondolom, hogy valami megoldás kéne az e-könyvek árazására. Mert míg a papír könyvet ha megveszem utána én rendelkezhetem vele. Kölcsönadhatom például, elolvashatják a családtagjaim, barátaim, szomszédaim, üzletfeleim stb. Az e-könyvet pedig még a húgom olvasójára se nagyon tudom tisztán átpasszolni, pedig direkt azért vettünk egy cégtől valót, hogy átjárhatóság legyen közöttük. Sőt a hagyományos könyvet el is adhatom, elcserélhetem ha éppen nem tetszett.
Az olvasóknak van egy elképzelése, hogy mennyit hajlandó kifizetni egy eletromos könyvért, erről is több bejegyzés meg felmérés készült az e-könyv olvasóknál (akit a téma érdekel tényleg érdemes követni őket, meg a kommentjeiket, mert eléggé össze vannak szedve, van ott pro meg kontra meg titkok és segítséget is nyújtanak ebook és olvasó kérdésben). Sajnos az e-könyvek ára tényleg magas még itthon. S nincs akkora kínálat, hogy jó akciók legyenek (mint amikbe az ember belebotlik a külföldi oldalakon). Ugyanakkor azért az se kellemes, hogy az Agave e-boltja körül mindjárt mindenki arról is szövegel, hogy bezzeg a kalózkodás, a tartalomlopás stb. az mennyire csúnya dolog. Ez azért kicsit bántó a tisztességes vásárlóval szemben, bár tudom, hogy komoly és valós probléma. De már megint abban bízok, hogy itt is lesz valami megoldás, mint a zenék esetében.
Szeretem az e-könyveket, örülök, hogy van olvasóm és most már sok olyan könyvem, amiket impulzusvásároltam, s bármikor elolvashatok, ha akarom de mégse foglalja a polcomon a helyet. Viszont sajnálom, hogy ezeket nem tudom megosztani más könyvrajongóval. Ráadásul miután már a könyvtáramat mindenféle helyen bekatalogizáltam (librarything, moly, goodreads) most elszüttyöghetek a Calibre-vel és az e-könyveimet is rendezgethetem, csak hogy ki ne jöjjek a gyakorlatból.
De azt is folyamatosan hangoztatom, hogy az e-könyvek mellett továbbra is a papírért is oda vagyok, mert vannak műfajok, amelyekben ez kikerülhetetlen, s én nem akarom, hogy a gyerekeim azt higgyék, hogy egy magazin az csak egy elromlott Ipad, mert ez szerintem nem vicces, hanem inkább ijesztő tendencia. Viszont regényeknél, ahol a szöveg és a tartalom a fontos, nem az illusztráció, ott bizony teljesen e-könyvhívő vagyok.
Úgyhogy alapjából éljen, hogy végre itthon is nyitnak a kiadók az e-könyvek felé. Komolyan úgy gondolom, hogy barátságos árképzéssel senki nem fog rosszul járni és nem kell feltétlenül azonnal a kalózkodástól félni. Mert az e-könyvnek ugyanannyi előnye van, mint hátránya felhasználhatóság szempontjából és ez nagyon érzékeny kérdés, ezért nem szeret igazából senki kb. ugyanannyit fizetni az elektromos kiadásért, mint a papírért. Az utóbbi marad úgyis továbbra is a presztizs, minden netes író arról álmodik, hogy nyomtatásban is meg fog jelenni, se ez a téveszme, hogy addig nem vagy író, amíg papíron nem látod a neved sokáig meg fog maradni.
Normális árak és akciók mellett én is fogok e-könyvet venni itthonról. Addig is nekem maradnak az ingyenesen elérhető tartalmak és az így, szállítási költség nélkül, gyorsan hozzáférhető olcsó angol könyvek (amikre hivatkozva amúgy is vettem a kütyüt).
Már megint egy könyv, aminek már a címe felkeltette a figyelmemet, főleg angolul, mert olyan szépen hangzott, hogy "The Particular Sadness of Lemon Cake". Aztán meg azt is olvastam róla, hogy szerzője nagyon érzékien ír - mármint igazán líraian szólítja meg az ember érzékeit -, sőt még egy kis mágikus realizmust is hozzátettek ajánlókban. Viszont ez tipikusan az a fajta könyv, amit inkább megvárom, hogy lefordítsák magyarra, mert ha jól adják vissza a szöveg ritmusát, dallamát, hangulatát, illatát stb. akkor sokkal jobban járok vele, mintha megpróbálnám angolul elolvasni. Úgyhogy megörültem neki, mikor kiderült, megjelenik itthon is.
A történet Rose Edelsteinről szól, aki kilencedik születésnapját megelőzően ráébred, különös képessége van. Belekóstol a kedvenc csokis-citromos tortájába, amit az édesanyja, aki mindig vidám, szeret sütni-főzni, direkt neki készített és megérzi azokat az érzelmeket, amelyeket a torta összeállítója érez. S ezek teljesen ellentmondanak annak a képnek, ami Rose-ban addig élt az anyjával kapcsolatban, sose gondolta volna róla ugyanis, hogy boldogtalan. A lány családja látszólag normális életet él: középosztály, kicsit távolságtartó apa, HTB anyuka, egy furabogár fiú, Joseph és Rose. Akinek az élete innentől kezdve megváltozik, hiszen ő minden egyes falatban, amit lenyel megérzi a készítőjét, az érzelmeit a történetét és ez igazából nem is áldás, inkább átok. Míg Rose megtanulja kezelni ezt a képességét és kitalálni, hogyan tud együtt élni a tudással, aminek így birtokába jut, felnőtté válik. De igazán visszasírja az elveszett gyerekkort, amikor még nem tudott semmit...
A regény nagyjából beváltotta a hozzá fűzött reményeket, hiszen az elveszett ártatlanságról szól, a gyerekkorról, amit nem lehet visszahozni és arról, milyen nehéz úgy szeretni, hogy tisztában vagyunk a másik minden titkával, érzelmeivel. A történet úgy a kétharmadáig megy is azon a vonalon, amire számítottam, kicsi mágikus realizmus, érzéki leírások, ételek, ízek, történetek. Aztán egy huszárvágással átfordul valami szürreálisba. S onnantól már a borító is, amit nem szerettem, értelmet nyer.
Eleinte nagyon furcsa volt, hogy a párbeszédek nincsenek jelölve a szokásos módon, gyorsan belenéztem az eredeti kiadásba is, hogy ott is úgy van-e és igen úgy. A mesébe egyszerűen nem illesztette bele Aimee Bender a párbeszédet, a tagolást, mert így sokkal jobban áramlik a történet. Rose amúgy nagyon esendő és kedvelhető elbeszélő, annyira sajnáltam szegényt, hogy egy ilyen átokkal élni milyen nehéz, olyasmivel, amit nem tud senkivel megosztani. Mert a szüleivel képtelenség, lévén amit az anyjáról tud, az apját csak már tinikorban kezdi megérteni, s nyitni felé, a bátyja meg egy külön tészta - sokáig azt hittem, hogy egyszerűen az autizmus valamelyik alfajába sorolandó csak nem diagnosztizálták - , de szerencsére ott van George, a jó barát, aki akkor segít mindig, amikor Rosenak leginkább szüksége van rá. S még így se megy el a történet a romantika felé. A lány felnő, a családi dinamika megváltozik, a szeretet egyet jelent a megértéssel és elengedéssel, a hihetetlen elfogadásával és valahol meg lehet találni azt a helyet, ahol jól érezzük magunkat. S ennek nem feltétlenül kell az emberektől távol lenni, mert hiába a sok érzelem, ami ömlik a lányra, ha megtanulja ezeket kezelni akkor kiegyensúlyozott életet élhet. S a regény itt fejeződik be. Igazán szép ívet ír le a gyerekkori ártatlanság elvesztéstől a felnőttkori elhelyezkedésig, ami nem feltétlenül kell, hogy megalkuvás legyen, mert a csoda még mindig várathat magára akkor is.
A citromtorta különös szomorúsága összetett regény, kicsit mágikus realisztikus, kicsit szürreális de mindenképpen lírai. Valószínűleg nem mindenkit fog elvarázsolni és magába szippantani, mert az út, amit Rose és családja bejár elég döcögős és vannak nagy huppanók benne, néhol az ember kizökken az olvasásból, s olykor megdöbben. S van az a fordulat, amitől jómagam is ledöbbentem. Valahol az elidegenedésről is szól és benne van a két út, amelyet választani lehet: a végtelen remeteség vagy a visszatalálás az emberekhez.
Eredeti cím: The Particular Sadness of Lemon Cake
Kiadó: Gabo
Fordító: Komló Zoltán
Megjelenés: 2011 (2010)
Terjedelem: 296 p.
ISBN: 9789636895105
Annak idején teljesen beleszerettem a Csirketáncba, amit még talán könyvtárból kölcsönöztem, de később megvettem Csengától, sőt nagy örömmel csaptam le a regény folytatására, még ha csak angolul is volt meg a Red Bus-ban. Ugyanezen okokból szereztem be az írónő A Perfect Life című könyvét is, de azt meg csak tologattam, aztán felkerült a várólistámra, ott is csak egyre későbbre került, de végül mivel nem akartam beégni, csak sorra került és elolvastam.
A vidéki Anglia az egyik kedvenc témám és Barker már az előző regényeiben is úgy festette le a tipikus középosztálybeli létet Albionban, amilyen a valóságban (van tapasztalatom). Itt egy négygyerekes házaspár nyaráról van szó, Angel és Nick tizennyolc éve házasok van egy nagy lányuk egy tizenhat éves fiúk és két kisebb gyerek akik 7 és 4 évesek. A nő eddig ugyan dolgozott, de most teljesen HTB akar lenni, hogy jobban tudjon foglalkozni a kicsikkel. Ennek ellenére a forró nyár inkább arra készteti, hogy elgondolkozzon az életén, a házasságán, hogy mennyire boldog is ő. Nick dolgozik, már évek óta nem iszik, van szép családja és mégis folyamatosan keresi a kalandokat. Jem a nagyfiú pedig ott egyensúlyoz a gyerekkor és a felnőttkor küszöbén, kritikával szemléli a szüleit, de igazán fogalma sincs, mihez kezdjen magával.
Telnek a napok, kisebb-nagyobb katasztrófák, események vannak, Angel nem tudja hova tenni magát semmi se elégíti ki, Nick mindenre rámozdul ami szoknyát hord, Jem pedig idegenkedik mindentől. Széthull szemünk előtt egy család. Ami talán sose volt igazán egyben. Fura egy könyv volt ez. Egyrészt nem erre számítottam, azt hittem olyasmi könnyedebb, humorosabb, ironikusabb regény lesz, mint ami Barker másik két, általam olvasott könyvében annyira megkapó volt. Persze a vidék, a kert a családi élet leírása legalábbis a hétköznapoké nagyon ismerős, de a szereplők nem tudtak megfogni. Nick eleve a kezdetektől unszimpatikus férfi, akinek szemernyi lelkiismeret furdalása sincs azért, mert évek óta megcsalja nem csak a feleségét, de az egész családját a hazugságaival. Angel pedig teljesen idegen marad a regény végéig. Mind a ketten szenvednek a maguk midlife crisis-ától és persze a gyerekek isszák meg a levét. Jem az egyetlen, akit talán megkedveltem a regényben, na meg a kisebb gyerekek, a cserfes Ruby és a hüllőmániás Foss.
Akármennyire is jól van megírva ez a regény és vissza tudja adni azoknak a vidéki angliai nyaraknak a hangulatát, amire én is emlékszem a történet illetve annak hiánya agyoncsapja az egészet. Csak epizódok vannak, mintha semmi se tartana sehonnan sehova a dolgok megtörténnek, mindenféle dráma nélkül - ami még oké, mert többnyire ilyen az élet - de leginkább az szomorított el, hogy nincsenek beszélgetések ebben a regényben. Nincs párbeszéd, nem próbálnak egymással szót érteni a szereplők. Ismerik a rutint, s ha valami gond van akkor vagy a szőnyeg alá söprik, vagy egy huszárvágással megszüntetik a problémát és tovább lépnek. S még az olvasó se kap magyarázatot.
Szóval nem jött be a regény, nem erre vártam. Barker jól ír, hangulatot kiválóan fest visszaadja a környezetet maradéktalanul, csak ez a történet olyan, mintha nem lenne befejezve. Még egy kicsit nevelgetni kellett volna, hagyni, hogy nőjön, kicsit burjánozzon el, legyen mélysége. Mert az így nincs. Távol van a tökéletestől.
Kiadó: Headline Review
Megjelenés: 2007
Terjedelem: 336 p.
ISBN: 9780755324101
Honnan: Vásárlás, saját példány
A Keddi kitekintő című rovatot készülök megszüntetni, de legalábbis átalakítani. Az alapkoncepció az volt, hogy minden hónap első keddjén írok pár könyvről, amelynek megjelenése érdekel meg esetleg az olvasóimat is. Csakhogy mostanában már nehéz volt újdonságokat összeszedni, mert mindenki csinál hasonlót, meg máshonnan szerzik be az emberek az infókat, ráadásul a havi 1 és adott napon előkerülő bejegyzés ehhez kevésnek bizonyult, meg eléggé nyögve-nyelősen sikerült kiizzadni néha azt a pár könyvet. Úgyhogy ezt ilyen formán befejezem.
Viszont kicsit átalakítom a dolgot és kb. hetente fogok olyan könyveket ajánlani (nem kötöm magam dátumhoz és gyakorisághoz, hanem inkább a kedvemhez), amiket úgy gondolom érdekes lenne elolvasni. Ezek azonban nem feltétlenül új vagy éppen megjelenés előtt álló kötetek lesznek. Sőt nem is biztos, hogy mindig magyar könyveket válogatok ki és még a regényformátum se kötelező, vagy hogy el is jutnak addig, hogy elolvassam őket, mindenesetre az érdeklődésemet felkeltő olvasmányok lesznek. Mindenképp marad a szubjektivitás, szóval főleg az én ízlésemet fogják tükrözni a válogatások.
Meghalt a keddi kitekintő éljen a Kívánságlistára vele!
Először is örömmel láttam az Európa Kiadónál, hogy Sara Paretsky regényt fognak megjelentetni. A csajról azt kell tudni, hogy női magándetektív főhőse van, komoly kult státusznak örvendő V.I. Warshawski. Magyarul csak a Holtpont jelent meg, amiből anno még film is készült. Utána nézve a Testművésznő című regény a sorozat 14! legfrissebb tagja. Szóval egyik szemem kacag, mert végre megint színvonalas női krimi jön, a másik meg zokog mert így megint csak hamvába fog halni a dolog. Mert értem én, hogy manapság már nem lehet eladni olyan regényt frissként, ahol keményen 80-as 90-es évek stílusában nyomoznak (nincs számítógép és internet mindenkinek) de fáj a szívem amikor egy sorozatot nem jól kezelnek. Márpedig előre látom, Paretsky megint 1 könyvvel itt ragad.
S ha már krimi és női nyomozó akkor jöjjön egy nagyon is friss magyarítás. Linda Castillo Kate Burholder sorozatának első része nagyon meggyőző volt, aztán a második is a kívánságlistára került és most nézegetem, hogy már a harmadik is szinte nyomdakész állapotban van a General Press Kiadónál. A Megtört csend már januárban várható, pedig csak fél éve jelent meg Amerikában is. Megint csak a különös múlttal rendelkező Amish származású női seriff nyomoz egy az amishokat is érintő bűnügyben. Már csak a különös kultúrába, közösségbe való betekintés miatt is érdekes egy könyv lehet.
S persze itt az elmúlt két év februári tuti előrendelése a Jane Vows Vengance a Jane Fairfax trilógia befejező része. Nagyon élveztem az első könyvet, amiben Jane Austen vámpírként él napjainkban egy kis városban és könyvesboltot vezet, senki se akarja kiadni a regényét és még évszázados szerelmei meg ellenségei is rátalálnak. Aztán a második rész már nem volt annyira charme-os és a krokett leírással (amit már az Alice-ban sem bírtam) kicsit uncsi lett, de azért érdekel, hogy mi lesz a sztori vége. Jane kicsit felülemelkedik-e a saját két évszázada bebetonozódott jellemén (nagyon angol, nagyon vénkisasszony) és végre komolyan a sarkára áll-e. Remélem nem fog nagyon paródiába átcsapni a kötet, bár azt azért el kell ismerni, hogy Michael Thomas Ford kiváló stílusérzékkel van megáldva nem gyalázza az Austen mítoszt és tud szórakoztatni.
